Ugrás a tartalomra

A legsikeresebbek között végeztek a miskolci gyerekek a grundbirkózó diákolimpián

Létrehozva
A legkisebb hazai birkózó korosztály, az alsós grundbirkózó fiúk és lányok a sportág fellegvárában, a legendás birkózóról elnevezett Kozma István Magyar Birkózó Akadémián versenyeztek a hétvégén.
Kép
Az aranyérmes miskolci Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola lány csapata. Fotók: Magyar Diáksport Szövetség

Óriási arányban, majdnem másfélszeresére nőtt tavaly óta a versenyre benevező csapatok száma: 278 iskolai csapat indult el országszerte. A legmagasabb nevezési szám Bács-Kiskun (39), Borsod (47) és Fejér (31) vármegyéből érkezett.Az idei tanévben a 8 helyszínen került megrendezésre elődöntő, innen korcsoportonként és nemenként az első és második helyezett csapatok jutottak a 16-16 csapatos országos döntőbe. A 10 fős csapatok így 675 fős versenyzői összlétszámot jelentettek a két nap során. A legkisebbek birkózóversenye a sportági szövetség számára is kiemelkedő jelentőséggel bír az utánpótlás-nevelésben, a Diákolimpián résztvevő iskolák szoros kapcsolatot ápolnak a helyi birkózó egyesületekkel. A díjátadáson Lőrincz Tamás olimpiai bajnokbirkózó, a KIMBA szakmai igazgatója is részt vett - adta hírül portálunknak közleményben Szilágyi Andrea, a Magyar Diáksport Szövetség Kommunikációs és Marketing Osztályának vezetője.  

Három iskola emelkedett ki a mezőnyből: a miskolci Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola, amely három éremmel térhetett haza, a budapesti Gyulai István Sportiskolai Általános Iskola, amely két aranyat szerzett, illetve a Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola, amely két ezüstöt - tudatták.

Kép
A Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola lány növendékei szintén dobogósok lettek

A 2024/2025. tanévi Diákolimpia® alapszintű (körzeti) versenyei a Nemzeti Tehetség Program 40 millió forintos támogatásával valósulnak meg. A Diákolimpia® a diáksport egyetlen országos tanulmányi és tehetséggondozó versenye Magyarországon, amely idén az MDSZ rendezésében 12 sportágat, valamint a Játékos sportversenyt, illetve a Kis iskolák sportversenyét, és további 48 olyan versenyt foglal magába, melyet országos sportági szakszövetségek és sportági szövetségek bonyolítanak le. A versenysorozat keretében a több mint 300 ezer nevezés mellett 15 ezer sportoló jut el az országos döntőkig. A Diákolimpia® fővédnöke dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök, a versenysorozatot az MDSZ a köznevelésért felelős miniszterrel közösen hirdeti meg. A Diákolimpia® országos döntőinek helyezettjei továbbra is többletpontokhoz juthatnak a felsőoktatási felvételik során. Az egyes egyetemeken/főiskolákon a többletpontok mértéke eltérő, azt az intézmény saját hatáskörben határozza meg - tájékoztattak. 

I. korcsoport fiúk:
I.
Gyulai István Sportiskolai Általános Iskola, Budapest
II.
Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola
III.
Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola, Miskolc
 
I. korcsoport lányok:
I.
Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola, Miskolc
II.
Zuglói Hajós Alfréd Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest
III.
Petritelepi Általános Iskola, Püspökladány
 
II. korcsoport fiúk:
I.
Gyulai István Sportiskolai Általános Iskola, Budapest
II.
Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola
III.
Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola és Gimnázium
 
II. korcsoport lányok:
I.
Dél-Zselic Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskola, Szigetvár
II.
Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola, Miskolc
III.
Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
 
 

Ez is érdekelhet

Nem volt esélyük, simán kikaptak
Sport
Férfi kézilabda NB I/B, 19. forduló: diósgyőri vereség.
Védőjátékuk csődöt mondott
SportMiskolc
Férfi kosárlabda NB I/B, Piros csoport, alapszakasz, 21. forduló.
Jótékonysági SakkParty: huszonnyolcan voltak
SportMiskolc
A DVTK Medicalban szombaton nemes célt szolgáló akciót tartott a Rotary Club Miskolc.
Már huszonegy egyéni bajnoki címnél tart
SportMiskolc
A diósgyőri Kékesi Márton nagyszerűen szerepelt Ausztriában.