Ugrás a tartalomra

Bő két hét múlva elrajtol a VII. Kassa-Miskolc Ultramarathon

Létrehozva
A térségben egyedülálló verseny, a VII. Kassa-Miskolc Ultramarathon itteni sajtótájékoztatóját a Polgármesteri Hivatalban tartották szerda délelőtt.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Mint ismert, a két város közötti 117 kilométeres erőpróbát évről évre megszervezik. Idén Miskolcról futnak Kassára a bátor és vállalkozó szellemű sportemberek. Kell is a bátorság az induláshoz, hiszen az ultra közel három hagyományos marathoni távot jelent. Ez még azoknak is komoly kihívás, akik nem egyedül, hanem váltóban igyekszenek teljesíteni a kijelölt etapokat.

Az április 5-én tartandó ultramarathon részleteiről szerdán tartottak sajtótájékoztatót Miskolcon, a Polgármesteri Hivatalban, ahol hangsúlyozták: a verseny idén is lehetőséget biztosít az amatőr és a profi sportemberek számára egyéni, páros és váltó kategóriákban. A cél változatlanul az, hogy a versenyt bekapcsolják a „Visegrádi 4-ek” sportprogram-sorozatába, ezzel is bővítve a magyar-szlovák határon átnyúló rendezvények sorát.

Kép

A verseny szervezői felidézték: a két évtized után, 2019-ben nagy sikerrel újra megrendezett verseny folytatását 2020-ban keresztülhúzta a Covid-járvány, 2021-től azonban ismét szerepel a viadal a rendkívül sűrű hazai és szlovák futónaptárban.

A sportesemény fővédnökeként Magyarország kassai főkonzulja kiemelte: a rendezvény hidat képez a két város között, amivel a határ két oldalán élő kisebbségeket összehozzák. Hetey Ágota a főkonzulátus nevében egy különdíjat is felajánlott a leggyorsabb magyar férfi és női indulónak.

Kép

Tóth-Szántai József szerint a verseny évről évre megerősíti a legendásan erős testvérvárosi kapcsolatot, ezért is szól sokkal többről immár a rendezvény, mint a sportról. Miskolc polgármestere rámutatott: az ultramarathon a turisztikai és kulturális értékek bemutatására is lehetőséget ad. Míg Kassa főpolgármester-helyettese arról számolt be, hogy az érdeklődés folyamatosan nő, Lucia Gurbaľová elmondta, már a tavalyi hatszáz rajthoz álló is ezt jelezte.

Deák-Bárdos Mihály, a Szervező Bizottság elnöke hangsúlyozta: a két testvérváros önkormányzatainak, rendőrségi szerveinek, sportszervezeteinek, valamint a szlovák és a magyar közreműködő települések példás összefogásának eredményeként az előkészületek a hajrához közelednek. Szűcs István, a Marathon Club Egyesület elnöke a Miskolc Televízió kérdésére elmondta: több korábbi győztes is rajthoz áll a mostani megmérettetésen.

Kép

A verseny útvonalán váltó vagy frissítőpontot üzemeltető, illetve támogató települések (Szirmabesenyő, Sajóvámos, Szikszó, Hernádkércs, Abaújszántó, Vizsoly, Gönc, Kéked, Nizna Mysla, Krasna és Encs) polgármesterei mellett a szerdai miskolci sajtótájékoztatón jelen volt Mario Švec, a kassai polgármesteri hivatal ifjúsági és sport osztályának vezetője, Hollósy András, Miskolc alpolgármestere, valamint Csöbör Katalin országgyűlési képviselő.

A versenyzők és regisztrált kerékpáros kísérők megkapják a verseny egyedi pólóját, útvonalbiztosítást, frissítést a váltópontokon, szükség esetén egészségügyi ellátást, a célban pedig egyedi befutóérmet. 

Kép

További részleteket a versenyről, a pontos útvonalról és a nevezésről a www.maratonclubmiskolc.hu és a kosicemiskolcultramarathon.eu oldalon lehet megtudni.

 

Ez is érdekelhet

DVTK - DVSC 0:0
Az abszolút veretlen és az öt forduló óta nyeretlen
SportMiskolc
A DVTK hazai bajnokit játszik szombaton. A listavezető Paksi FC-t fogadja a DVTK.
Bamako Rally: kaland, kihívás, küldetés
Sport
Jövőre megint rajthoz állnak a világ egyik legkülönlegesebb és legnehezebb jótékonysági autóversenyén.
Bajnokokkal a fedélzeten indulhat a Zemplén Rally
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A dolgok állása szerint az újdonsült bajnok páros is ott lesz a TippmixPRO Zemplén Rallyn. Német Gábor és Németh Gergely így tenné teljessé közös pályafutásuk legsikeresebb szezonját.
Kós Hubert világbajnok
Kós Hubert világcsúcsot úszott kétszáz méter háton
SportBelföld
A rövidpályás világkupa-sorozat harmadik, torontói állomásának csütörtöki nyitónapján világcsúccsal nyert kétszáz méteres hátúszásban a fiatal magyar klasszis.