Ugrás a tartalomra

Elrajtolt a VII. Kassa-Miskolc Ultramarathon

Létrehozva
Szombaton kora reggel indult a mezőny.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

A két város közötti 117 kilométeres erőpróbán idén Miskolcról futnak Kassára a bátor és vállalkozó szellemű sportemberek.

A verseny ezúttal is lehetőséget biztosít az amatőr és a profi sportemberek számára egyéni, páros és váltó kategóriákban. Idén több mint 1 ezer nevező volt, köztük Bogár János, Lee Jun Kuan és Lippai Szabolcs is rajthoz állt.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

A cél változatlanul az, hogy a megmérettetést bekapcsolják a „Visegrádi 4-ek” sportprogram-sorozatába, ezzel is bővítve a magyar-szlovák határon átnyúló rendezvények sorát.

A két város vezetői hangsúlyozták korábban: a rendezvény hidat képez a települések között, amivel a határ két oldalán élő kisebbségeket összehozzák.

A verseny honlapja szerint az eredményhirdetést várhatóan este 7 óra környékén tartják.

 

Ez is érdekelhet

Olympia városában küzdenek
SportMiskolcVilág
Muaythai: diósgyőriek is szerepelnek az ifjúsági világbajnokságon.
Felmentették a diósgyőri lányokat
SportMiskolc
Kosárlabda: nyilvános edzést tartott pénteken délben Diósgyőrött a magyar női válogatott.
A tornának a miskolci jégcsarnok ad otthont. Fotó: magánarchívum
Miskolcon játszanak a tizennyolcasok
SportMiskolc
A népkerti jégcsarnokban rendezik a Négy Nemzet Tornája elnevezésű utánpótlás viadalt.
A DVTK első helyezett csapata. Fotó: magánarchívum
Aranyérmes a DVTK
SportSport
Kiskunfélegyházán rendezték az NB III-as csapatbajnokságot.