Csütörtökön 17.30-tól Olympiacos SFP – DVTK HunTherm női kosárlabda mérkőzést rendeznek az Euroliga C-csoportjának 2. fordulójában, a görögországi Pireuszban, a Béke és Barátság csarnokban.
Mindkét csapat hazai vereséggel kezdte az EL-csoportkört, a Diósgyőr a török bajnok Fenerbahcétől kapott ki 31 ponttal (58-89), az Olympiacos pedig a spanyol aranyérmes, a Valencia ellen hozott össze egy 23 pontos vereséget (74-97).
A DVTK HunTherm és a tét
A mostani meccs, a két csapat egymás elleni összecsapásai, a csoport erőviszonyai alapján arról dönthet, hogy melyik együttes végez majd a Fenerbahce és a Valencia mögött az Euroliga csoportkör második szakaszába jutást eredményező 3. helyen, illetve, hogy ki lesz az utolsó a kvartettben, és kerül át ezzel a második számú kontinentális sorozatba, az Európa Kupába.
- Az előzetes erőviszonyok, és a csoportkör első fordulójának történései is azt mutatják, hogy az Olympiacos lesz a nagy riválisunk a csoport 4. helyének elkerüléséért zajló harcban. Emiatt ez a mostani mérkőzés kulcsfontosságú, és emiatt minden pontnak nagy jelentősége lesz. Természetesen nem csak ezen a mérkőzésen, hanem a továbbiakon is, mert történhetnek még meglepetések. De a görög csapat ellen jól kell teljesítenünk, hogy ez Euroligában a legjobb 12 együttes közé juthassunk – mondta Völgyi Péter, a DVTK HunTherm vezetőedzője, majd így folytatta: - Az Olympiacos múlt heti nemzetközi mérkőzését természetesen láttuk, megnéztük többször is. A keretükben kevesebb ismert játékos van, mint a korábbi években volt, ám a kezdőötösük rendkívül egységes, és olyan meccset játszottak a Valencia ellen, ami alapján kiderült, hogy nagy küzdők. Nem szabad félvállról vennünk őket, fontos lesz az első percek védekezése, hogy tudunk-e rájuk nagy nyomást tenni, hogy az agresszív védőmunkából épülő támadásaink párosulnak-e jó dobóteljesítménnyel. Nagyon jó hatással volt a csapatra, hogy a szerdai repülő úton több szurkoló is azon a gépen utazott, amelyiken mi, hogy már a meccs előtti napon biztosak lehettünk abban, hogy a lelátóról nagy támogatást kapunk.
A DVTK HunTherm keretéről
A DVTK HunTherm 10 játékossal kelt útra: Aho Nina, Aho Tyra, Kányási Veronika, Toman Petra, Lelik Réka, Takács Boglárka, Miklós Melinda, Paula Ginzo, Bella Smuda és Monika Grigalauskyte alkotja a keretet. Utóbbi játékos vasárnap, a Dávid Kornél KA együttese ellen megnyert hazai bajnokin (116-68) bokasérülés miatt nem lépett pályára, de ezen a héten már a csapattal edzett, és bevethető.
A diósgyőriek hetek óta várják az amerikai Kathryn Westbeld érkezését, aki az amerikai profi kosárlabda ligában, a WNBA-ben egészen a döntőig jutott csapatával, a Phoenix Mercuryval. A Las Vegas Aces elleni, négy győzelemig tartó csatát a kaszinóváros együttese nyerte meg, négy mérkőzést követően, így a múlt szombaton véget ért a finálé. Kathryn Westbeld néhány nap pihenő után, ezen a hét végén érkezik meg Miskolcra, és elvileg a jövő héten csütörtökön, a Valencia elleni hazai mérkőzésen mutatkozhat be a DVTK HunTherm gárdájában.
Eddig négyA diósgyőri női kosárlabdacsapat eddig négy nemzetközi tétmeccset játszott az Olympiacos ellen, mindannyit az Európa Kupában, és ezek közül csak egyet nyert meg, de sem idegenben, sem hazai pályán nem tudott győzni. A 2016/17-es csoportkörben Miskolcon és Pireuszban is az Olympiacos nyert, előbbi mérkőzésen 1, utóbbin 35 ponttal. A 2019/20-as évadban a 16 közé jutásért játszott kupacsatában, Kazincbarcikán ugyan 5 ponttal nyert a Diósgyőr, de a visszavágón 9 ponttal kikapott, így akkor a görög csapat jutott tovább. |