– Novemberben a legtöbb napomat a havon töltöm – jelentkezett Ausztriából Kékesi Márton, a DVTK alpesi sízője, aki még nem tett le arról, hogy harmadszor is téli olimpiai szereplő legyen. – Most kilenc napos edzőtáborban vagyok a Stubai gleccseren, amely Tirolban és 3400 méter magasságon van. A magyar ifjúsági válogatott gárdával tartózkodom itt, én töltöm be a koordinátori, azaz a csapatfőnöki tisztséget, de egyúttal versenyzőként is szereplek. A feladatara a Magyar Sí Szövetség kért fel, felnőtt válogatott program ugyanis nincs, mindenki úgy készül fel, ahogy és akivel akar. Egy olasz edzőstábbal működünk együtt, így a szakembereket egymás között akár cserélni is tudjuk. Ami engem illet: esélyem mindig van az olimpiára, még akkor is, ha jelenleg nem a rangsor elején állok, hiszen a sízés kiszámíthatatlan sport. Arra törekszem, hogy kijussak a harmadik ötkarikás viadalomra, de ha ez nem sikerülne, akkor sem csüggedek el, mert már így is sokat adott nekem a sportág. Az a célom, hogy üldözzem a határaimat: nyerjek nemzetközi versenyeket, és előrébb lépjek a világranglistán.
Kékesi Márton a határait üldözi
Ez is érdekelhet
Németországban ugratnak a DVTK sportolói
A napokban Európa-szerte versenyeznek a DVTK sportolói.
Sütő Doroti és Hornyik Mira is utazik a világbajnokságra
Muaythai: Koszovóban rendezik a műfaj felnőtt világbajnokságát.
Szinay Szabolcs világbajnoki induló
Birkózás: a diósgyőriek kiválósága is szőnyegre lép Szlovákia fővárosában.
A Macik itthon októberben mutatkoznak be
Jégkorong: napvilágot látott az Erste liga 2026/2027-es programja.