Ugrás a tartalomra

Világkupán járt a Miskolci Majorette Együttes

Létrehozva
Szlovákiában rendezték meg a nívós viadalt az elmúlt hétvégén.
Kép
majorette_egyuttes_vincze_reka_gran_orsolya_251108_facebook.jpg
Fotó: Facebook/Miskolci Majorette Együttes

Az MWF World Cup of Majorette Sport 2025 elnevezésű versenynek a szlovákiai Hlohovec adott otthont. A viadalon a Miskolci Majorette Együttes is színpadra lépett, ahol 9 ország legjobbjai, 44 csapat és számtalan koreográfia mutatkozott be a világ minden tájáról.

A miskolci együttest – és egyben a borsodi vármegyeszékhelyt, valamint egész Magyarországot – Vincze Réka képviselte a rangos nemzetközi mezőnyben, senior korcsoportban bot és mace (5. hely) szóló kategóriában.

– A korosztály kategóriáiban talán soha nem volt még ennyi kiváló táncos, köztük Európa- és világbajnoki címekkel rendelkező versenyzők is, így különösen nehéz mezőnyben kellett helyt állni – értékelt a verseny után Grán Orsolya, az együttes művészeti vezetője.

Réka remekül teljesített, magabiztosan, elegánsan és szenvedéllyel mutatta be produkcióit. Büszkék vagyunk rá

– tette hozzá Orsolya, aki a felkészülést és a versenyre való felkészítést is irányította.

Azt is elmondta a művészeti vezető, hogy új inspirációkkal tértek haza Miskolcra – lesz is hol felhasználni majd ezeket, hiszen folyamatosan járnak versenyekre, legközelebb decemberben mérettetnek meg.

Ez is érdekelhet

Völgyi Péter szövetségi kapitány, a diósgyőriek szakmai igazgatója utasításokat ad. Fotó: magánarchívum
Zsúfolt program vár a hölgyekre
SportMiskolc
A magyar női válogatott Miskolcon Portugáliával és Dániával meccsel.
Képgaléria
Steel City Hunt Miskolc sajtótájékoztató. Fotó: Horváth Csongor
Steel City Hunt Miskolc: kétszáz indulóra számítanak
SportMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Steel City Hunt Miskolc elnevezéssel hagyományteremtő futóversenyt tartanak Miskolcon.
A triplázás is összejöhet Vincze Ferencnek
Vincze Ferenc harmadszor is magyar bajnok lehet
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Vincze Ferenc és navigátora, Kocsis György mindössze hétpontos hátrányból várja a másfélszeres szorzójú Zemplén Rally-t, így a szezonzárón még minden esélyük megvan a végső győzelemre.
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
SportMiskolc
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két tehetséges fiatalja, Lövei Vanda és Kovács Géza az elmúlt héten a portugáliai Madeira városában megrendezett junior biathle, triathle és laser run világbajnokságon is nagyszerűen helyt állt.