Ugrás a tartalomra

Nem volt esélyük a lányoknak

Létrehozva
A papírformának megfelelően elveszítették fővárosi bajnoki mérkőzésüket a piros-fehérek.
Kép
dvtk_roplabda_25.jpg
A diósgyőriek nagyon akartak, de fejet kellett hajtaniuk a jobb fővárosiak előtt. Fotó: magánarchívum

Röplabda, női NB I-es Liga, alapszakasz, 7. forduló, eredmény:

BVSC-Zugló – DVTK Ongropack 3:0 (14, 17, 22).

Budapest, 83 néző. V.: Varga A., Berényi.

DVTK Ongropack: Farkas F., Krachler, Németh B., Egri B., Bódis, Tamás-Szabó. Csere: Lóczi, Bari (liberók), Cservenyák, Aggod, Kovács L. Vezetőedző: Blázsovics Péter.

Az első két játszmában fölényben voltak a listavezető hazaiak. A vendégek a harmadik szettre nagyon nekiveselkedtek, de csak szorossá tudták tenni a szakaszt. Az összecsapás 66 (20, 21 és 25) percig tartott.

Blázsovics Péter (a klub honlapjának): – Büszke vagyok a csapatomra! Nagyon akartak, nagyon készültek. Az első szett derekáig partiban voltunk, ám ott kijött a két csapat közötti különbség, A folytatásban mindenki számára adtam lehetőséget, és öröm volt látni, hogy mindenki ügyes volt, élt a lehetőséggel. Mindenki visszaadta azt, amit előzetesen kértem tőle. Támadásunk végre agresszív volt, meg vagyok vele elégedve. Aki pályára lépett, az a tőle telhető maximumot nyújtotta. Az viszont érthetetlen számomra, hogy miért a legjobb csapatok ellen tudunk csak jó teljesítményt nyújtani?! Ha így játszottunk volna az MTK és a Budaörs ellen, akkor semmi problémánk nem lenne.

Ez is érdekelhet

Négy meccset kapott
Sport
Nagyon odasózott a Vasút futballistájának az ügyében eljáró testület.
Feltehetik az i-re a pontot
Sport
A Macik számára pénteken este véget érhet a jégkorong Erste Liga rájátszásos tornájának első szakasza.
Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna
Eldőlt, ott lesznek-e a lányok a világbajnokságon
SportMiskolcVilág
Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna.
Majkut Gergely előre lépett
SportMiskolc
A DVTK SE szakmai vezetésének döntése értelmében Majkut Gergely irányítja a klub atlétika szakosztályának szakmai munkáját.