Ugrás a tartalomra

Birkóznak, fociznak, karácsonyoznak

Létrehozva
Miskolcon ismét megtartják az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt évbúcsúztatót.
Kép
dvtk_medical.jpg
A DVTK Medicalban birkóznak, fociznak, ajándékoznak és ünnepelnek a piros-fehérek. Fotó: magánarchívum

Az esemény programja különleges csemegét ígér a szereplők számára. A DVTK birkózó szakosztálya újra megrendezi hagyományos karácsonyi gáláját, ezúttal december 20-án, szombaton 16 óra 30 perctől kezdődik a program a DVTK Medical birkózó termében, ahová mintegy százhúsz sportolót, edzőt, vezetőt, szülőt, hozzátartozót, támogatót és a műfajjal szimpatizáló vendéget várnak.

– Ezt az eseményt valamennyien mindig nagyon várjuk – mondta Szabó Máté, a piros-fehérek edzője. – Először a szőnyegen birkóznak a gyerekek, majd zokniban fociznak, aztán elöljáróink köszöntői következnek, végül megjutalmazzuk a hazai és a nemzetközi viadalokon legjobban szerepelt tagjainkat. Utána együtt felmegyünk a nagyterembe, és a fogadás keretében a megterített asztaloknál elevenítjük fel az idei esztendő legemlékezetesebb pillanatait.

Ez is érdekelhet

Kányási Veronika, a diósgyőriek csapatkapitánya. Fotó: magánarchívum
Több fronton is érdekeltek lesznek
SportMiskolc
Kosárlabda: bejelentette tizenkettes keretét a DVTK HunTherm női csapatának vezetése.
Több edzőmeccset játszanak a diósgyőri hölgyek. Fotó: magánarchívum
Gyorsítanak a piros-fehérek
SportMiskolc
Röplabda: hamarosan felkészülési találkozókat játszik a DVTK Ongropack NB I-es női csapata.
Tamás Márk távozott
SportMiskolcVilág
Labdarúgás: külföldön folytatja pályafutását a diósgyőriek rutinos védője.
Völgyi Péter szövetségi kapitány, a DVTK szakmai igazgatója. Fotó: magánarchívum
Irány Berlin, ahol a franciákkal kezdenek
SportMiskolcVilág
A német fővárosban pénteken kezdődik a női kosárlabda-világbajnokság.