A Marriott Hotel báltermében 15 órakor kezdődő nagyszabású eseményen a tavalyi év legjobb sportolóit köszöntik.
– Köztük lesznek a 2025-ös, csengtui Világjátékokon kiváló eredményeket elért sportolóink, akik közül többen a díjazottak között lesznek – mondta dr. Mészáros János, a szövetség elnöke, a Magyar Karate Szövetség első embere, a Magyar Olimpiai Bizottság jogi bizottságának vezetője, aki civilben ügyvédi irodát vezet Miskolcon.
– A gálára a teljes hazai sportvezetés mellett elfogadta meghívásunkat José Perurena, a Nemzetközi Világjátékok Szövetségének elnöke, valamint a szervezet vezetőségének tagjai közül jelen lesz Joachim Gossow, Guillaume Felli és Chantal Boehi.
Az ünnepségen részt vesz több Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei és miskolci tisztségviselő, sportvezető és versenyző is.
Gálát rendez a Nemzeti Versenysport Szövetség
Létrehozva
A nem olimpiai sportágakat tömörítő szervezet január 30-án, pénteken a Budapesten tartja kilencedik díjátadó ünnepségét.
Ez is érdekelhet
Irány Berlin, ahol a franciákkal kezdenek
A német fővárosban pénteken kezdődik a női kosárlabda-világbajnokság.
Képernyőre kerül a DVTK
A Magyar Labdarúgó Szövetség nyilvánosságra hozta a Mol Magyar Kupa 3. fordulójának programját és órarendjét.
Edzőt vált a DVTK labdarúgócsapata
A Merkantil Bank Ligában szereplő együttes jelenleg a táblázat 13. helyét foglalja el, egy győzelem és egy döntetlen mellett három vereség az eddigi mérleg.