Ugrás a tartalomra

A sivatag nem haragszik, nem büntet, csak emlékszik

Létrehozva
Bamako Rally: a miskolci Halmi István útinaplója (4. rész): egy óra alatt átkeltek a határon.
Kép
halmiek-bamako-4-resz-4-kep.jpg
A Halmi István, Garamvölgyi Zoltán duó nagy megpróbáltatások között halad. Fotó: magánarchívum

„Az őrület kilencedik napja Dakhlából indult és minden eddiginél nagyobb kihívást tartogatott számunkra. Nem a terep, hanem az adminisztráció miatt. A mezőny Marokkó déli tartományaiból lépett át Mauritániába, érintve a hírhedt senki földjét, ahol a két ország közötti feszültség érezhetően rányomja bélyegét az átkelésre.

A több órásra nyúló határprocedúra helyett azonban ezúttal a Bamako szervezőinek támogatása példásan működött: a teljes átkelés alig egy órát vett igénybe, ami ezen a szakaszon rendkívülinek számít. Ennek köszönhetően a csapatok a vártnál jóval korábban érkeztek meg a sivatagi táborba.

Kép
Bamako Rally, Halmiék. Fotó: magánarchívum

A gyors érkezés lehetőséget adott egy rövid dűnés szakasz kipróbálására is. Két éve még mentésre szorultunk a homokban, idén viszont már mi segítettünk egy lerobbant járművön, csörlővel kijuttatva a nehezebb terepről.

Az éjszakát sátorban, viharos szélben töltöttük, a mindent ellepő finom homokkal küzdve. A tizedik nap hajnalán a mezőny már a következő kihívás felé indult: egy tengerparti szakasz vár ránk, remélhetőleg könnyedebb, örömautózással Nouakchott irányába.

Sokszor eszünkbe jut az itt élő népek mondása: a sivatag nem haragszik, nem büntet, csak emlékszik.”

Mi a teendő, ha elromlik az autó, vagy karambolt szenved?

– Ez az egyik leggyakoribb kérdés – mondta Halmi István, majd így folytatta: – Sajnos nincs rá egyszerű válasz. A legjobb a megelőzés. Ha lehet, mindenki menjen párban. Az elmúlt években egyetlen csapat és autó sem maradt végleg a Szaharában. Az első megoldás, hogy segítséget kérünk műholdas telefonon, vagy CB-rádión és egy arra járó bamakós kihúz, bevisz, vagy segít, de erre csak akkor számíthatunk, ha mi is nyitottak vagyunk azon, hogy másokon segítsünk. A második megoldás, hogy egy helyi kihúz minket a bajból, ilyenkor ne felejtsünk el hálásak lenni! Meglepő, de a Szaharában mindenhol vannak emberek. A harmadik megoldás pedig, hogy elgyalogolunk a legközelebbi betonútig, ahol segítséget hívunk. 2008-ban két elakadt motoros tizenkét órát gyalogolt a betonútig, ahol egy helyi teherautót találtak, amely kihúzta őket. Az itiner egyébként fontos tanácsokat tartalmaz ilyen helyzetekre.

Kép
Bamako Rally, Halmiék. Fotó: magánarchívum

Címkék

Ez is érdekelhet

Ott lesz az Ausztrália – Egyiptom meccsen
SportMiskolcVilág
Labdarúgás: Fábián Mihály világbajnoki túrájának két állomása Los Angeles és Dallas.
Gálfi Norbert a DVTK-ban folytatja pályafutását
SportMiskolc
Labdarúgás: az edzéseken mutatott teljesítménye és a felkészülési mérkőzésen nyújtott játéka meggyőzte a diósgyőriek szakmai stábját.
Holdampf Gergő marad a csapatkapitány
SportMiskolc
Labdarúgás: a klub és a játékos szerződést hosszabbított, így továbbra is a középpályás tölti be a DVTK csapatkapitányi tisztségét.
Elmarad a Diósgyőr Rally
SportMiskolc
Nem rendezik meg az Országos Rally Bajnokság augusztus 28-29-re tervezett futamát, a Diósgyőr Rally, közölte az Észak-Magyarországi Autó- és Motorsport Zrt., a verseny szervezője.