Ugrás a tartalomra

Nem jutott a döntőbe

Létrehozva
Az előfutamban ért véget az ostravai fedettpályás verseny a diósgyőri Tóth Anna számára.

A miskolci kiválóság a Czech Indoor Gala elnevezésű viadal női 60 méteres gátfutásának második előfutamában versenyzett.

A DVTK atlétája több kiváló nemzetközi riválisának társaságában szerepelt. Rajtja nem sikerült, ezt követően azonban igyekezett felzárkózni Tigyi József tanítványa, aki végül futamában 8.22-es idővel a 6. helyen ért célba.

Teljesítménye nem volt elegendő a döntőbe jutáshoz, azonban értékes tapasztalatokkal lett gazdagabb.

Tóth Anna nem jutott a döntőbe: Fotó: magánarchívum

Ez is érdekelhet

Képernyőre kerül a DVTK
SportMiskolcBelföld
A Magyar Labdarúgó Szövetség nyilvánosságra hozta a Mol Magyar Kupa 3. fordulójának programját és órarendjét.
Rajt a világbajnokságon
SportMiskolcVilág
Diósgyőri harcosok is a ringbe lépnek.
Edzőt vált a DVTK labdarúgócsapata
SportMiskolc
A Merkantil Bank Ligában szereplő együttes jelenleg a táblázat 13. helyét foglalja el, egy győzelem és egy döntetlen mellett három vereség az eddigi mérleg.
Olimpikonok és világbajnoki szereplők randevúznak
SportMiskolc
Nosztalgiatalálkozót tartanak a DVTK egykori kiválóságai Miskolcon szeptember 4-én, pénteken délután.