Ugrás a tartalomra

Oláh Jázmin aranyérmes lett

Létrehozva
A DVTK-Miskolci Sportiskola sportolói indultak az U15-ös korosztály első kötöttfogású és női válogató versenyén.
Kép
dvtk_sportiskola_birkozas_dunakeszi_260228.jpg
A DVTK-Miskolci Sportiskola csapata és Szabó Máté edző a verseny után. Fotó: magánarchívum

Az utazó csapat négy pontszerző helyezést ért el. Oláh Jázmin (58 kg) első éves U15-ösként egyből a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel, megalkuvást nem tűrő birkózással győzte le összes ellenfelét.

Halász Bálint (52 kg) kifejezetten erős mezőnyben a negyeddöntőben vereséget szenvedett, de kreatív birkózásának köszönhetően ezután kétszer győzött és lett harmadik.

Batta Viktória (62 kg) az idősebbek között próbálta ki magát és szerzett értékes harmadik helyezést.

Szőke Kristóf (85 kg) pedig ötödik lett a nap végére.

U15 Kötöttfogású és női válogatóverseny, Dunakeszi, eredmény:

Leányok, 58 kg: 1. Oláh Jázmin. 62 kg: 3. Batta Viktória.

Kötöttfogás, 52 kg: 3. Halász Bálint. 85 kg: 5. Szőke Kristóf (DVTK-Bekecs).

Ez is érdekelhet

Edzőt vált a DVTK labdarúgócsapata
SportMiskolc
A Merkantil Bank Ligában szereplő együttes jelenleg a táblázat 13. helyét foglalja el, egy győzelem és egy döntetlen mellett három vereség az eddigi mérleg.
Olimpikonok és világbajnoki szereplők randevúznak
SportMiskolc
Nosztalgiatalálkozót tartanak a DVTK egykori kiválóságai Miskolcon szeptember 4-én, pénteken délután.
Apatóczky Máté folytatja munkáját a piros-fehéreknél. Fotó: magánarchívum
Huszonhat meccs vár rájuk
SportMiskolcBelföld
Saját nevelésű játékosaikra építenek a piros-fehérek.
Nagy küzdelmet vívtak
SportMiskolcBelföld
A diósgyőri Gál Nikolett is rajthoz állt a magyar csapatbajnokságon.