A sportolók 24 kilométeres távon a Veszprém vármegyei Tótvázsonyban versenyeztek: az elit és az U19 kategóriákra nevezettek 97 km-t teljesítettek, a szenior mezőny indulói pedig 73 km-t tettek meg.
Az MRCC versenyzői közül Fehér Dániel az U19-ben 7. lett, Szendrei Krisztofer az elitben a 22. helyen érkezett a célba, míg Fehér Nándor a szeniorok között a 19. helyen végzett.
Helytálltak a bringás idénynyitón
Létrehozva
Emelkedőkkel tűzdelt körpályán álltak rajthoz a napokban a Miskolci Road Cycling Club tagjai.
Ez is érdekelhet
Baráti focitalálkozó a Népkertben
Labdarúgás: Koszta Péter is részt vett a jól sikerült a szombati miskolci rendezvényen.
Öt gólt szerzett a diósgyőri tarcsi
Labdarúgás: NB III., Észak-keleti csoport, 9. forduló.
A Népkertből Kanadába – a sportág őshazájában folytatja a DVTK fiatal tehetsége
Kovács Krisztián a lassan kezdődő szezont már Észak-Amerikában, Torontóban, a junior ligában kezdi. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola egykori növendékét a család is elkísérte a kiköltözésnél, hazaérkezése után pedig édesanyja osztott meg másoknak is tanulságos tapasztalatokat a nagy álom elkezdéséről.