Ugrás a tartalomra

Huszonkét vármegyei egyesület gazdagodott

Létrehozva
A diósgyőri stadionban támogatási szerződéseket írtak alá.
Kép
sosz_hiszek-benned-program_05.jpg (1.69 MB)

Bensőséges hangulatú összejövetelt tartottak pénteken délután Miskolcon, ahol a Sportegyesületek Országos Szövetsége és a Hiszek Benned Sport Program keretében támogatott Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád vármegyei sportszervezetek közötti támogatási szerződéseket látták el kézjegyükkel a jelenlévők.

Dr. Világi Péter, a DVTK kommunikációs és marketing igazgatója köszöntötte a DVTK stadionjának VIP-termébe érkezetteket, majd Sántha Gergely, a DVTK elnöke örömét fejezte ki azért, hogy két év után ismét náluk írják alá a megállapodásokat.

Kiváló pályázatok

Kép
sosz_hiszek-benned-program_04.jpg (1.59 MB)
Deutsch Tamás (balról) és Sántha Gergely beszélt. Fotók: DVTK

Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke beszédében elöljáróban hangsúlyozta, hogy kiváló pályázatok érkeztek, majd a DVTK jelentőségét méltatta: 

– Óriási fejlődés történt a multifunkcionális klubnál és a városban az 
elmúlt évtizedekben. Felépült a stadion, az egészségügyi központ, az aréna, a labdarúgó akadémia, távolabb a jégcsarnok és a Kemény Dénes nevét viselő sportuszoda, ezek nyugati mércével nézve is megállják a helyüket. 

Az elnök ezután elárulta, hogy támogatási keretük 150 millió forintról 
indult, most pedig már 750-nél tartanak. A pénteki eseményen 52 egyesület jutott 62 millió forinthoz: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből 22, Hevesből 19, Nográdból pedig 11 klubbal írtak alá támogatási szerződést. A pénzt edzőtáborozásra, versenyeztetésre, utazásra, eszközbeszerzésre, viadalok rendezésére és edzői bérekre fordíthatják az egyesületek.

 

Ez is érdekelhet

Sáfrány Péterre nagy feladat vár a Genfi-tó partján lévő Lausanne városában. Fotó: magánarchívum
Ipponnal veszített
SportMiskolcVilág
Sárfány Péter nem ért el helyezést Svájcban.
A diósgyőri nők is kikaptak
SportMiskolcBelföld
Hiába rúgtak két gólt az 5. fordulóban.
focilabda
Szoros meccsen bukott a Vasút
SportMiskolc
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú bajnokság, 4. forduló.
A diósgyőriek a Budapesti Olimpiai Központ csarnokában, balról: Jászka Krisztián, Szarvas Adrián és Gergely Lajos versenyzők, valamint Fábián Kristóf edző. Fotó: magánarchívum
Gergely Lajos aranyérmes
SportMiskolc
Kick-box: a budapesti BOK-csarnokban rendezték a műfaj világkupa versenyét.