A Magyar Sport Háza konferenciaterme adott otthont a szervezet rendezvényének, amelyen rekordlétszám, háromszáznegyvenkét tagszervezet képviselője jelent meg. Az elnöki pozícióra dr. Mészáros János – aki a nem olimpiai sportágakat tömörítő Nemzeti Versenysport Szövetség elnöki posztját és a Magyar Olimpiai Bizottság jogi bizottságának elnöki tisztségét is betölti – volt az egyetlen jelölt. A hatvankét éves, foglalkozását tekintve miskolci ügyvédnek a tagság további öt esztendőre szavazott bizalmat.
Mészáros János maradt az elnök
Létrehozva
A Magyar Karate Szakszövetség hétfői, Budapesten tartott tisztújító közgyűlésén újraválasztották a miskolci ügyvédet.
Ez is érdekelhet
Három meccs, harmadik helyezés
Miskolci-diósgyőri bronzérem született az egyetemi birkózó világbajnokságon.
Példát mutatnak a gyerekeknek
Átvették díjaikat Az év kedvenc vármegyei tesitanárai.
A kilencedik fesztivál következik
Június 14-én, vasárnap tartják a Lions Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 3x3-as bajnokságot.