Ugrás a tartalomra

Szlovákiában tekertek a miskolciak

Létrehozva
Kerékpár: nemzetközi verseny, Velky Hores (Nagygéres), Szlovákia.
Kép
Az MRCC kerékpárosai kitettek magukért Szlovákiában. Fotó: magánarchívum
Az MRCC kerékpárosai kitettek magukért Szlovákiában. Fotó: magánarchívum

– A Bodrogköz egyik hagyományos eseményét már tizenegyedszer tartották – mondta Somogyi László, a Miskolci Road Cycling Club menedzsere. – A versenyzők a 30 kilométeres rövidtáv és a 70 kilométeres maraton közül választhattak. Egyesületünket négyen képviselték és kiváló eredményekkel zárták a napot.

Eredmények
Rövidtáv (30 km, abszolút): 15. Fehér Nándor. Szenior I. kategória: 2. Fehér Nándor.
Hosszútáv (70 km, abszolút): 8. Zeley Csaba, 9. Fehér Dániel, ... 17. Szendrei Krisztofer. U23: 2. Fehér Dániel, 3. Szendrei Krisztofer.
Elit kategória: 8. Zeley Csaba.

Címkék

Ez is érdekelhet

Rózsa Nóra a piros-fehéreknél marad
SportMiskolc
Röplabda: a soron következő idényben is a diósgyőrieknél játszik a feladó posztján szereplő sportoló.
Diósgyőriek is csatasorba állnak
Sport
Atlétika: a hétvégén Budapesten rendezik a legrangosabb hazai versenyt.
Kialakult a térségi elit mezőnye
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Labdarúgás: az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Igazgatósága közzétette az első osztályú bajnokságokba sorolt csapatokat.
DVTK - Újpest FC 2-2 (1-0)
Elő a naptárt: itt a diósgyőriek menetrendje
SportMiskolc
Labdarúgás: elkészült az NB II-es bajnokság 2026/2027-es idényének őszi sorsolása.