Ugrás a tartalomra

Elkészült az elit mezőny sorsolása

Létrehozva
Labdarúgás: az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága nyilvánosságra hozta az első osztályú felnőtt és utánpótlás bajnokságok menetrendjét.
Kép
A zöld-fehérek otthona a vasutas sporttelep, a híres Kubik. Fotó: magánarchívum
A zöld-fehérek otthona a vasutas sporttelep, a híres Kubik. Fotó: magánarchívum

A 2026/27-es idény őszi szezonja augusztus 9-én kezdődik és november 22-én fejeződik be. A pontvadászaton szerepel az MVSC-Miskolc együttese is.

A közkedvelt nevén Vasútnak szólított, zöld-fehér színeket viselő felnőtt csapat augusztus 9-én, vasárnap hazai környezetben, a Tiszai pályaudvar mellett lévő Kubikban 17 órától játssza nyitómeccsét, amelyen a Tiszabábolna-Termálfürdő Mezőcsát gárdája lesz a vendége.

A nagy múltú klub U19-es együttese pedig szintén augusztus 9-én, vasárnap 15 órától fogadja a Mályi FC-t.

Címkék

Ez is érdekelhet

DVTK stadion
Nemzetközi kupameccset játszanak Diósgyőrött
SportMiskolc
Labdarúgás: Hapoel Tel-Aviv - Ludogorets Razgrad találkozónak csütörtök este a DVTK stadionja ad otthont.
Craig Martin a Maciknál játszik majd a soron következő idényben. Fotó: magánarchívum
Kanadai csatárt igazoltak a Macik
SportMiskolc
Jégkorong: Craig Martin a DVTK Jegesmedvék Erste ligás együttesében folytatja pályafutását.
Salernóban a Miskolci Egyetem férfi kosárlabda csapata
SportMiskolcVilág
Az idei Európai Egyetemi Játékoknak (EEJ) július 18. és augusztus 1. között az olaszországi Salerno ad otthont. A Miskolci Egyetem férfi kosárlabda csapatával képviselteti magát a rangos eseményen.
Rózsa Nóra a piros-fehéreknél marad
SportMiskolc
Röplabda: a soron következő idényben is a diósgyőrieknél játszik a feladó posztján szereplő sportoló.