Ugrás a tartalomra

Őrült fordulatok a negyedik helyért a Fehér Szalagon

Létrehozva
Mutatjuk, hogy feljutott-e a dobogóra a miskolci Deboti Racing Team a nívós balatoni vitorlásversenyen.
Kép
Deboti Racing Team a Tolnay Kálmán emlékversenyen májusban. Fotó: Deboti Racing Team Facebook
A Deboti Racing Team a Tolnay Kálmán emlékversenyen májusban a Balatonon. Fotó: Deboti Racing Team Facebook

Bár az RSM-el sokáig csatázott és mögötte versenyzett, végül a Raiffesen Audi Fifty-Fifty nyerte a viadalt, mindössze négy perc különbséggel. A végén az izgalmat nem az első, hanem a 3. hely sorsa okozta. Fej-fej mellett döngetett a Team Kaáli és a Deboti Racing csapata, végül a sorozatos manőverek között el tudott lépni Virág Flóra kormányos és így mindössze fél perc előnnyel a Team Kaáli szerezte meg a dobogót az abszolút versenyben - olvasható a Kékszalag közösségi oldalon a Fehér Szalag Nagydíjról (Izsák Szabolcs Emlékverseny), amit július 25-én és 26-én rendeztek meg, Balatonfüreden. 

"A rajt után kicsit beragadtunk a mezőnyben, így Balatonkenesét csak a 9. helyen vettük, utána viszont jött a Májó varázslat. Egy zseniális taktikai döntés után, részben az egytestű mezőnnyel szemben vitorlázva, a siófoki pályajelet a Raiffeisen Audi 5050 Fifty-Fifty előtt első helyen vettük. Az 1 másodperc is előny! Ezután sajnos ismét győzött az AC45-ös papírforma, de mindent megtettünk, hogy megnehezítsük a Team Kaáli és az RSM dolgát. Gratulálunk Mindenkinek! Holnap újra vízen" - számolt be közösségi oldalán a miskolci Deboti Racing Team

Azóta is folyamatosan érkeznek a különböző hajóosztályok leggyorsabb egységei a tihanyi bójához, illetve a füredi célba - tették hozzá. 

A miskolci Deboti Racing Team tagjai: 
Kormányos: Bödör Gergely, csapattagok: Baksa Csaba, Kasza-Csótai Botond, Korbély Krisztián, Kulcsár Kavics, Urbán Benedek, edző: Hajdú László.

Címkék

Ez is érdekelhet

Győzelemmel kezdték a szezont a piros-fehérek - frissítve
SportMiskolc
Labdarúgás: idegenben vívta első őszi találkozóját a DVTK NB II-es csapata és hátrányból fordítva sikert aratott az újonc hazaiak otthonában.
A svájci Európa-bajnokságra utaznak
SportMiskolcVilág
Kerékpár: jól szerepelnek a diósgyőriek hegyi kerékpárosai.
Kontinensbajnokságon fütyül a miskolci ügyvéd
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: a horvátországi Rijekába küldte a nemzetközi szövetség dr. Mészáros Balázst.
Képgaléria
fotók: Horváth Csongor
Nagy leleplezés: 600 lóerős szörnyeteggel indul ifj. Kiss László
SportMiskolc
A Miskolc Autó Volkswagen márkakereskedésében mutatták be hivatalosan a SPEEDBOX Racing Team 2026-os szezonra készülő új rallycross versenyautóját.