Ugrás a tartalomra

Tóth Anna: nem, igen és végül mégsem

Létrehozva
Atlétika: az angliai Birminghamben zajlik az Európa-bajnokság küzdelemsorozata.
Kép
A diósgyőri Tóth Anna. Fotó: magánarchívum
A diósgyőri Tóth Anna. Fotó: magánarchívum

Hétfőn este még úgy tűnt, hogy Tóth Anna, a DVTK gátfutója lemaradt a 100 méter gátfutás elődöntőjéről. Kedden délelőtt kaptuk a hírt, mely szerint a holland Maayke Tjin sérülés miatti visszalépett, így a huszonkét esztendős diósgyőri kiválóság mégis szerepelhet a 20 óra 55 perckor kezdődő elődöntőben.

Hullámvasút

A DVTK sprintere az előfutamban 13.04 másodperccel a 13. helyen végzett. Három századdal maradt el a továbbjutást jelentő 12. helytől.

Ekkor következett az első fordulat: kedden délelőtt egy visszalépés következtében mégis bekerült az elődöntőbe, de jött az újabb csavar. Mivel sérüléssel bajlódott, egyeztetés történt a hazai szövetség sportszakmai igazgatója, a sportoló és az orvosi stáb tagjai között. Végül olyan döntést hoztak, hogy Tóth Annát mégsem indítják az elődöntőben. Ettől függetlenül a 4x100 méteres váltóban három nap múlva még rajthoz állhat.

A fináléban a másik magyar, Kozák Luca az ötödik helyen végzett.

A végeredmény, 100 méter gát (hátszél: -0.8): 1. Nadine Visser (holland) 12.67, 2. Pia Skrzyszowska (lengyel) 12.67, 3. Laeticia Bapté (francia) 12.73, 4. Kambundji (svájci) 12.73, 5. Kozák Luca (magyar) 12.84, 6. Alessandrini (franci) 12.92.

Címkék

Ez is érdekelhet

A Jegesmacik már gőzerővel készülnek a soron következő idényre. Fotó: DVTK
Négy tesztmeccs vár a Macikra
SportMiskolc
Jégkorong: zárt kapuk mögött mutatkoznak majd be a piros-fehérek.
Gróf Dávid a diósgyőriekhez került. Fotó: DVTK
Egykori válogatott kapussal bővült a DVTK kerete
SportMiskolc
Labdarúgás: a diósgyőriek kedden késő este adtak ki közleményt.
Tóth Anna mégis futhat
SportMiskolcVilág
Atlétika: egy visszalépés miatt a diósgyőri gátas is rajthoz állhat kedden este.
Tóth Anna nem jutott tovább
SportMiskolcVilág
Atlétika: az angliai Birminghamben zajlik az Európa-bajnokság, amelyet minden kontinensen nagy érdeklődéssel követnek.