Emlékeztető:
Merkantil Bank Liga (NB II), 4. forduló
DVTK – FC Ajka 1–1 (0–1)
Takács Péter, a piros-fehérek vezetőedzője: – Az első félidőben picit direktebb játékot választottunk, ez azonban nem érte el a célját. Minél kevesebb rizikót akartunk vállalni a soroksári fiaskót követően. Meglepett minket az Ajka, mert arra készültünk, hogy letámadnak minket. Ellenfelünk középső zónát védekezett, emiatt a hosszú labdát felívelésénél nem tudtunk hatékonyak lenni, de voltak a helyzetecskéink. Babinszky lábában benne maradt a vezető gólunk. Olyan passzban vagyunk, hogy az ellenfeleink játékosai képesek életük gólját rúgni. A második félidőben tudtuk, hogy dominálni fogunk és szükségünk van a bokszon belüli fejjátékra. A második félidőben majdnem felborult a pálya. Kértem a játékosokat, hogy maradjanak nyugodtak, legyenek türelmesek, játsszunk kombinatívabban, legyen több oldalváltás, minél több beadás és átlövés. Mucsányi szép egyéni villanás után kiegyenlített, a végén pedig Borvető fejében maradt a vezető gólunk. A második félidővel elégedett vagyok, az elsőben tudásunk alatt teljesítettünk. Az 1–1-es eredménnyel be kell érnünk, de nem szabad csüggednünk, mert a második félidőben olyan erőt mutattunk, amelyre lehet építeni.