Ugrás a tartalomra

Spiller Tiziana országos csúccsal lett tizedik az Eb-n

Létrehozva
A Miskolci Egyetem friss diplomása, Spiller Tiziana a nagyon előkelő 10. helyet harcolta ki félmaratoni gyaloglásban az augusztus közepén, Birmingham-ban megrendezett felnőtt atlétikai Európa-bajnokságon.
Kép
Spiller Tiziana
Fotók: magánarchívum

A mindössze 1 kilométeres, belvárosi körpályán a női félmaraton (21.097 km) mezőnyét együtt indították a férfi félmaratonistákkal, továbbá a női és férfi maratoni gyaloglás mezőnyével.

Az évek óta a Miskolci Sportiskola gyalogló edzéseit látogató Spiller Tiziana (Budapesti Honvéd) a versenyen végig stabilan gyalogolt, a táv második felében a 12. pozícióból két helyet előre lépett, így – az előzetes várakozásokat alaposan túlszárnyalva – a 10. helyen érkezett célba. 1:35:32 órás ideje ugyanúgy országos csúcs, mint az 1:30:31 órás, 20 km-es részideje.

– Elképesztően örülök neki, hogy nagyon jól sikerült felépítenem a versenyt – mondta célba érkezését követően Spiller Tiziana. – Bár gyorsabban kezdtünk, mint, ahogy reméltem, ennek ellenére nem lassultam sokat. Nagyon örülök, hogy tartani tudtam az iramot, stabilan haladtam a 12-14. helyen. Egy cseh lánnyal sokáig mentünk együtt, vele már jó néhány viadalon tudtuk segíteni egymást. A végére bennem egy kicsit több maradt, így hajrázni is tudtam. Kicsit nehéz volt a pálya, de nem vett ki annyit belőlem, mint gondoltam. Boldog vagyok, hogy országos csúcsot értem el, ráadásul a 20 km-es részidőm is óriási egyéni csúcs lett, és szintén országos csúcs.

Kép
Spiller Tiziana

A nemrégiben a Miskolci Egyetemen orvosi diagnosztikai analitikus végzettséget kiérdemlő Spiller Tizianát elkísérte a kontinensviadalra miskolci edzője, Szűcs József is. A sikeres tréner felhasználta a lehetőséget arra is, hogy korábbi sokszoros válogatott gyaloglója, Kovács Soma kíséretében meglátogassa Bristol-ban egykori tanítványát, Illés Márkot.

Ez is érdekelhet

Székesfehérvárott lesz a Macik első meccse. Fotó: magánarchívum
Dunaújváros helyett Székesfehérvárott kezdenek
SportMiskolc
Jégkorong: még el sem kezdődött a pontvadászat, de máris módosult az Erste ligában szereplő Macik programja.
Simán nyertek az amerikaiak
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: Berlinben érvényesült a papírforma a női kosárlabda világbajnokság negyeddöntőjében.
Hornyik Míra aranyérmes
SportMiskolcVilág
Muaythai: Koszovóban zajlik az IFMA szervezet felnőtt világbajnoksága.
Rajthoz állhat Dél-Amerikában
SportMiskolcVilág
Kajak-kenu: portálunkon már többször írtunk Balázs Bálint Kristóf kenus eredményeiről és az előtte álló lehetőségről.