Ugrás a tartalomra

Jó eredménnyel akarnak hazatérni

Létrehozva
A piros-fehérek idegenben küzdenek a bajnoki pontokért.
Kép
holdampf_gergo_dvtk.png
Holdampf (középen) várhatóan tagja lesz a piros-fehérek kezdő csapatának. Fotó: DVTK

Merkantil Bank Liga (NB II) 7. forduló, szeptember 7., hétfő, 19 óra 30, Székesfehérvár, Sóstói Stadion: Videoton FC Fehérvár – DVTK. Vezeti: Antal Péter (Vígh-Tarsonyi Gergő, Garai Péter).

– Átbeszéltük a legutóbb tapasztalt hibákat, az elmúlt napokban ezeket igyekeztünk korrigálni – mondta Kriston István, a DVTK megbízott edzője. – Nagyon bízom benne, hogy a hétfői teljesítményünkön ez már látszani fog. A saját oldalamról egyáltalán nem volt gond az átállással, és a fiúk is pozitívan fogadtak. Természetesen mindig vannak olyanok, akik nehezen viselik az edzőváltást, de a futballban ez könnyen előfordulhat. Ezektől a dolgoktól igyekeztük magunkat függetleníteni és azon dolgoztunk, hogy a játékosokat a hétfői mérkőzésre a lehető legjobb állapotba hozzuk. Ez elsősorban nem a fizikális, hanem a mentális állapotra értem. Legalább nyolcvan százalékban a saját játékunkkal, a saját öltözőnkkel foglalkoztunk, de természetesen a Videoton erényeivel és gyenge pontjaival is tisztában vagyunk. Nem szeretnénk, ha bármi kizökkentene minket abból a munkából, amit a hét elején elkezdtünk, és remélhetőleg hétfőn jó eredménnyel térünk haza. Feleslegesen nem akarok ígérgetni, de ha megvan az egységesség, a kellő agresszivitás, az magával hozza a jó eredményt is.

A DVTK várható kezdőcsapata: Gróf – Farkas R., Szatmári, Bárdos, Bokros – Bényei, Holdampf, Molnár G. – Mucsányi, Borvető, Babinszky.

Ez is érdekelhet

Argentínai képeslapok
SportMiskolcVilág
Kajak-kenu: a napokban Dél-Amerikában rendezték a maratoni világbajnokságot.
A válogatón válhat utazóvá
SportMiskolcVilág
Gyorskorcsolya: EYOF-aspiráns Udvari Hunor, a DVTK Jegesmedvék junior válogatott rövid pályás versenyzője.
Völgyi Péter szövetségi kapitány, a diósgyőriek szakmai igazgatója utasításokat ad. Fotó: magánarchívum
Zsúfolt program vár a hölgyekre
SportMiskolc
A magyar női válogatott Miskolcon Portugáliával és Dániával meccsel.
Képgaléria
Steel City Hunt Miskolc sajtótájékoztató. Fotó: Horváth Csongor
Steel City Hunt Miskolc: kétszáz indulóra számítanak
SportMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Steel City Hunt Miskolc elnevezéssel hagyományteremtő futóversenyt tartanak Miskolcon.