Szigetvár belvárosában mintegy ezer résztvevővel szeptember 19-én rendezték a tájfutók rövidtávú országos bajnokságát. A hatvanöt éven felüli férfiaknak nem tartottak selejtezőt, nekik csak a döntőn kellett bizonyítaniuk. Köztük volt a miskolci Zöld Sportok Clubja zöld-sárga színeit képviselő Kovács Attila Gábor is. Korcsoportjában, a 75-79 éves férfiak tizennyolcas mezőnyében a légvonalban 2.2 kilométer hosszú, 17 ellenőrző ponttal kijelölt pályát 1:3000 méretarányú térképre rajzolták. Mivel a természetes, vagy a mesterséges akadályokon nem lehetett átmenni, a ténylegesen lefutott táv - az egyénenként eltérően választott útvonalak miatt - valamennyi rajtoló esetében több volt 3 kilométernél. Kovács Attila Gábor 15 perc és 11 másodperc alatt ért célba. Ezzel harmadik lett, a papírformának megfelelően érmes helyezést produkált.
Kovács Attila Gábor újra bizonyított
Ez is érdekelhet
Steel City Hunt Miskolc: kétszáz indulóra számítanak
Steel City Hunt Miskolc elnevezéssel hagyományteremtő futóversenyt tartanak Miskolcon.
Vincze Ferenc harmadszor is magyar bajnok lehet
Vincze Ferenc és navigátora, Kocsis György mindössze hétpontos hátrányból várja a másfélszeres szorzójú Zemplén Rally-t, így a szezonzárón még minden esélyük megvan a végső győzelemre.
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két tehetséges fiatalja, Lövei Vanda és Kovács Géza az elmúlt héten a portugáliai Madeira városában megrendezett junior biathle, triathle és laser run világbajnokságon is nagyszerűen helyt állt.
Nagyot küzdött, de vesztett Gödöllőn az MVSC
Az NB II-es női röplabda bajnokság Keleti-csoportjának 3. fordulójában Gödöllőn vendégeskedett az MVSC csapata.