Ugrás a tartalomra

Rekord mezőny indul a 103. Kassai Béke Maratonon

Létrehozva
Európa legöregebb hosszútávú futóversenyén, az október 4-én, vasárnap megrendezendő 103. Kassai Béke Maratonon minden eddiginél több, közel húszezer indulóáll rajthoz. A 74 országból verbuválódó mezőnyben idén is szép számban találunk majd magyar futókat.
Kép
Kassai Béke Maraton
Kassai Béke Maraton

A centenáriumi ünnepségek, a 2023-as és 2024-es részvételi rekordok után természetes lett volna, hogy a létszám visszatér az évforduló előtti szintre, de ez nem történt meg, sőt. Szeptember 16-ig 19 017 futó regisztrált a világ 74 országából a 103. Kassai Békemaraton különböző eseményeire. A maraton egyre inkább befolyásolja az emberek testmozgásról, egészségről és aktív életmódról alkotott képét. Ezrek számára október első vasárnapja olyan céllá vált, amelyre hónapokig tartó felkészülés irányul. Ez a hatás messze túlmutat magán a kassai maratoni hétvégén. Eléri a családokat, iskolákat, vállalati csapatokat és számos különböző közösséget. Természetes módon az esemény összekapcsolja az élsportot olyan emberekkel, akik néhány évvel ezelőtt talán el sem képzelték volna, hogy egy futóverseny rajtvonalán állnak.

Visszatérnek a tavalyi győztesek

Mindkét 2025-ös kassai győztes – a kenyai Moses Kipngetich Kemei és az etióp Balemelay Shumet Kebede – is visszatér, hogy megvédje címét. Kemei tavaly új pályacsúccsal, 2:06:47 órás idővel nyerte a versenyt. Azóta azonban még gyorsabbnak bizonyult. 2026. márciusában, Barcelonában 2:05:51-es új egyéni csúccsal lett negyedik.

Tavaly Balemelay Shumet Kebede nemcsak a női bajnoki címmel, hanem jelentősen megjavított, 2:21:59- es egyéni csúccsal is távozott Kassáról. Ez a teljesítmény továbbra is élete legjobbja.

Kép
Kassai Béke Maraton

Peter Polák 50. alkalommal rajtol

1974. október 6-át írtunk. A 26 éves szlovák Peter Polák várakozott a Kassai Béke Maraton rajtjánál. Január óta az edzésnaplója már 5201 kilométert jegyzett. Korábban tavasszal megnyert egy 20 kilométeres versenyt, így jól felkészültnek érezte magát a rá váró eseményre. Mi járt a fejében az első kassai rajtja előtt, nem tudjuk pontosan, de tiszteletben tartotta a távot, és 2:50:22 órás idővel ért célba. Mindössze egy évvel később, értékes tapasztalatokkal a háta mögött, több mint kilenc percet javított az eredményén. Innentől kezdve egymás után jöttek a rajtok, és a kassai egyéni csúcsa végül 2:25:20 óra lett. Peter az évtizedek során egyszer sem hagyta ki - a Boston Maraton után – a világ második legöregebb maratonjaként jegyzett Kassai Béke Maratont, így idén nem kevesebb, mint az 50. kassai rajtjának küszöbén áll, ami párját ritkító teljesítmény.

Élőközvetítés a versenyről

A világ minden táján élő maratonrajongók számára a verseny ismét elérhető lesz a Kassai Békemaraton, háromórás élő közvetítésén keresztül, angol kommentárral, a Kassai Békemaraton hivatalos weboldalán: www.kosicemarathon.com. James Thie – egykori világklasszis középtávfutó, ma pedig elismert sportkommentátor és újságíró, aki a BBC-nél és az Eurosportnál is dolgozott – kalauzolja majd a nemzetközi nézőket a versenyen. James nem egy távoli stúdióból fog kommentálni, ő is ott lesz Kassán, hogy közelebb hozza a nézőket az elit versenyhez, a pálya hangulatához és a 103. Kassai Békemaratonon kibontakozó történetekhez.

Kép
Kassai Béke Maraton

A Kassai Béke Maraton mérföldkövei

  • Az első verseny 1924. október 28- án rajtolt.
  • A maraton 1925 óta nemzetközi .
  • Minden kontinensről érkeztek már futók Kassára.
  • Olimpiai győztesek: Abebe Bikila , Juan Carlos Zabala , Waldemar Cierpinski és Mamo Wolde a futómezőny legnagyobb sztárjai közé tartozott.
  • A legendás Ron Hill is futott Kassán 1974-ben. 2005-ben és 2014-ben is díszvendégként tért vissza ide.
  • A verseny leghíresebb tárgya egy maratoni futó bronzszobra, amelyet 1960-ban lepleztek le Kassán. Az összes győztes nevét megörökítették a műalkotás alatt.
  • 1997-ben Kassán rendezték meg az IAAF félmaratoni futó világbajnokságot.
  • 2020-ban Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke, korábbi olimpiai és világbajnok közép-, hosszútávfutó a maratont a „Világ Atlétikai Örökség”-plakettel tüntette ki.
  • 2025-ben a szervezők 68 országból több mint 18 000 regisztrációt fogadtak el.

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Döntetlen a tesztmeccsen
SportMiskolc
Pénteken délelőtt 11 órától felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek NB II-es csapata.
Karmeniemi a hosszabbításban szerezte a diósgyőriek győzelmet jelentő gólját. Fotó: DVTK
A ráadásban nyertek a Macik
SportMiskolc
Lejátszotta első erdélyi mérkőzését a piros-fehérek csapata.
Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.
A tét a főtáblára jutás
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: ismertté vált a női Euroliga selejtezője második fordulójának műsora.