Sport
Öltözőkkel bővül a Miskolci Egyetem Sportközpontja
Néhány hete kezdődött az építkezés, a napokban pedig el is készült a tervezett öltöző- és raktárépület vázszerkezete.
Gokart-VB: a helyszín új, de hazánkat Lonatoban is Nánási Zoltán képviseli
A világbajnokság helyszíne és időpontja a koronavírus-világjárvány miatt változott.
Nézők előtt rendeznék a Magyar Nagydíjat
Száz nappal a 36. Forma-1-es Magyar Nagydíj rajtja előtt a Hungaroring Sport Zrt. bejelentette, hogy nézők előtt tervezi megrendezni az idei versenyhétvégét.
Elhunyt Gyurkota József paralimpiai bronzérmes bocsajátékos
37 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Gyurkota József paralimpiai bronzérmes miskolci bocsajátékos – a hírt korábbi személyi edzője, Lénárt György erősítette meg szerkesztőségünknek.
Az utolsó pillanatokban szerezte meg a győzelmet a DVTK
Hazai pályán fogadta a tabella második helyén álló Puskás Akadémiát a DVTK labdarúgócsapata szerdán.
Sportpercek – szezont értékeltek a kosarasok, a röplabdázók
Idegenben győzött a DVTK labdarúgócsapata, ráadásul a közvetlen rivális Budafok otthonában sikerült a pontgyűjtés a piros-fehéreknek. Hazai pályán fejezte be az élvonalbeli kosárlabda bajnokságot a DVTK a Győr ellen – eldőlt, hogy hogy a győriek állhattak a dobogó harmadik fokára, a miskolciak pedig a negyedik helyen zártak. A Sportpercek április 20-ai adásában többek között ezekről volt szó. Értékelés és visszatekintés a főhősökkel.
A DVTK hozzájárul az Újpest kérelméhez
A DVTK a fair play szellemét szem előtt tartva első szóra hozzájárult az Újpest FC módosítási kérelméhez, amely szerint a vendégek a május 3-i MOL Magyar Kupa-döntőre való tekintettel szeretnének - a várható időponthoz képest - két nappal korábban, csütörtökön pályára lépni Diósgyőrben - írja a dvtk.eu.
Folytatódik a harc a bennmaradásért
Hazai pályán fogadja a tabella második helyén álló Puskás Akadémiát a DVTK labdarúgócsapata szerdán az OTP Bank Liga 30. fordulójában.
Több százmilliós támogatás a diósgyőri sportolók felkészülésére
Háromszáz millió forint kormányzati támogatást kap a DVTK – jelentette be a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke, Deutsch Tamás hétfőn Miskolcon. A támogatást elsősorban a klub egyéni sportolói felkészülésének finanszírozására, edzéslehetőségeik biztosítására használják fel. A DVTK elnöke szerint négy sportolójuknak minden esélye megvan az idei olimpiai részvételre.
Hadik: lőtávolon belül volt Östberg
A ralibajnok Hadik Andrást meglepte, hogy a boldogkői nyitófutamon nem volt annyira nagy a lemaradásuk a vb-menőkhöz képest, mint amennyire előzetesen számítottak rá. A címvédő miskolci páros az orosz Grjazin mögött a második lett – mögöttük az eredmény nem végleges, Turánék óvnak.
Díjat kaptak a tavalyi Diákolimpia szezon legeredményesebb iskolái
Bár a tavalyi versenyek nem fejeződhettek be, a megrendezettek alapján kihirdették a díjakat, amit több Borsod megyei iskola is kapott.
MVLC – vereség az utolsó hazai mérkőzésen
Nem ment a góllövés az élmezőnyhöz tartozó Vasas ellen a miskolci pólósoknak.
Verstappen nyert Imolában
Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíjat Imolában.
Magabiztos győzelem hazai pályán
Magabiztos győzelmet aratott a vendég Kelen SC ellen a DVTK női labdarúgó csapata a Simple Női Liga 17. fordulójában. Bianca Sandu kétszer is betalált, de a 19 esztendős csapatkapitány, Vachter Fanni, és a 18 éves Branyiczki Maja is feliratkozott a gólszerzők közé. Utóbbinak ez volt az első gólja a felnőtt csapatban - írja a dvtk.eu.
F1: Hamilton rajtolhat az élről az Emilia Romagna Nagydíjon
A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
Az utolsó szalmaszálat megragadták: idegenben nyert a DVTK
Suljic duplájával verte a Budafokot péntek este a diósgyőri csapat.
Nyolcadik lett a DVTK az Extraligában
A női Extraliga helyosztóinak negyedik mérkőzését játszották le csütörtökön.
Zekic: most kisebbfajta csodára van szükségünk
Az OTP Bank Liga 29. fordulójában Budafokon játszik a DVTK. A találkozó előtt Zoran Zekić vezetőedzővel olvasható beszélgetés a klubhonlapon, ebből szemezgettünk.
Három negyedig tartották magukat
A jelenleg negyedik, tehát még nemzetközi kupaindulást érő helyen álló BVSC csapatához utaztak szerda este a miskolci férfi pólósok.