Sport
„Tisztes versenyen” van túl Guzi Blanka
A miskolci Swimming Pentathlon Club versenyzője a 21. helyet szerezte meg az öttusázók világkupa-sorozatának székesfehérvári döntőjében. Gulyás Michelle bronzérmes lett.
Giro d'Italia - Valter megőrizte az élen állónak járó rózsaszín trikót
Valter Attila a mezőnnyel célba érve megőrizte az összetettben élen állónak járó rózsaszín és a legjobb 25 éven aluli versenyzőt illető fehér trikót a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny hetedik, pénteki szakaszán.
Több mint háromszázötven indulóval rendeznek úszóversenyt
Nyolcadik alakalommal rendezik meg a Miskolci Sportiskola Kupát. A kétnapos rendezvény pénteken kezdődik a Kemény Dénes Városi Sportuszodában.
Bodonyi most nem szerzett kvótát
Bodonyi András ötödik lett a csütörtök délelőtti döntőben, így nem szerzett kvótát kenu egyes 1000 méteren az európai olimpiai pótkvalifikációs kajak-kenu versenyen, Szegeden.
Rali ob: két helyszínen, nézők előtt a következő futam
Nézők jelenlétében rendezik meg a Mercarius rali országos bajnokság idei szezonjának második futamát a hét végén Egerben és Ózdon, a versenyre több mint 200 páros adta le a nevezését.
Bajnok, ezzel feljutott az NB II-be a miskolci kézilabdacsapat
Bár még van egy forduló a szezonban, de már most kijelenthető: megnyerte a B.-A.-Z.-Heves Megyei felnőtt bajnokságot, és ezzel jogot szerzett az NB II-es tagságra az Acélváros Kézilabda Klub.
Marad a DVTK Jegesmedvék vezetőedzője
Folytatja a január végén megkezdett munkát a DVTK Jegesmedvéknél Tokaji Viktor. A 44 esztendős vezetőedző hosszútávú, hároméves szerződést írt alá a klubbal.
Eb-re mehetnek a DVTK birkózói
A DVTK Birkózó Szakosztályának versenyzői a hétvégén az alábbi eredményeket érték el Kiskunfélegyházán:
K. O. – minden negyedben két-két touchdown a miskolciaktól
Két győzelmet követően talán eddigi legnehezebb mérkőzése várt a Miskolc American Football Teamre, legalábbis ezt vetítette előre a több mint egy évtizednyi közös történelem az Eger Heroes-zal. Nos, ahogy eddig ebben a bajnokságban, úgy most sem volt kérdés a hazai győzelem, A. J. Brown tanítványai valósággal kiütötték az egrieket.
Karate: jól teljesítettek a miskolci versenyzők
Nyílt Shito OB és Kata kvalifikációs versenyeket tartottak.
Vereséggel búcsúzott az élvonaltól a DVTK
A MOL Fehérvár 4-0-ra nyert vasárnap az élvonaltól búcsúzó Diósgyőr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójában.
Hamilton hatodszor győzött Barcelonában
A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíjat vasárnap, és ezzel növelte az előnyét az összetettben.
Kerékpáros teljesítménytúra a Bükkben
Idén is megrendezték a hagyományos Bükki Kerékpáros Teljesítménytúrát a Zöld Kapcsolat Egyesület szervezésében.
Magabiztos diósgyőri győzelem Szombathelyen
Három ponttal gazdagabban térhet haza Szombathelyről a DVTK női labdarúgó csapata. A piros-fehérek Sandu és Voila góljaival már az első játékrészben eldöntötték a mérkőzést a kiesés ellen küzdő hazaiakkal szemben. A második félidő is számtalan diósgyőri helyzetet hozott, de újabb gól már nem született.
Hamilton századszor a pole pozícióban
Pályafutása századik pole pozícióját elérve Lewis Hamilton, a Mercedes címvédő és hétszeres világbajnok versenyzője nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
"Nem mindegy, hogy milyen módon búcsúzunk"
Utolsó bajnoki mérkőzését vasárnap 17:30-tól játssza ebben az idényben a DVTK, az ellenfél a Fehérvár lesz. A találkozó előtt Zoran Zekić vezetőedzővel készített interjút a dvtk.eu.
Egy lépésre az olimpiától
Győzött a C-1 1000 méteres olimpiai és pótkvalifikációs válogatóversenyen, ezzel egy lépésre került az olimpiától Bodonyi András, a DVTK kenusa.
Rossi 30 fős bő keretet hirdetett
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön harmincfős bő keretet hirdetett a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságra.
A klubvezetés azt mondja, lesznek változások a DVTK-nál
A hétvégén eldőlt, hogy a DVTK labdarúgócsapata zsinórban 10 év élvonalbeli szereplés után a következő idényt a második vonalban kezdi. Ez a szereplés „természetesen változásokat hoz a csapatnál", amikről a klub tulajdonosi köre és a klubvezetés folyamatosan egyeztet – számolt be a fejleményekről a diósgyőri klub hivatalos oldalán.