Sport
Gera Dániel továbbra is a DVTK-t erősíti
Szerződést hosszabbított a DVTK és több poszton is bevethető játékosa, Gera Dániel – tájékoztatta szerkesztőségünket a diósgyőri klub.
Először szerveztek futócsapatot az Ultrabalatonra, de nem utoljára!
A 211 kilométeres távot az előre vállalt 24 óra helyett 21 óra 23 perc és 49 másodperc alatt tette meg a Miskolci Rendvédelmi Technikum dolgozóinak csapata.
Jégvirágos győzelem a hónap csapata versenyben
A korcsolya klub a szavazatok több mint felét szerezte meg online voksolásunkon.
Zakóval tér haza az FTC: DVTK - FTC 2-0 (0-0)
A DVTK hazai pályán győzött az FTC ellen az OTP Bank Liga 32. fordulójában.
Útlezárások léptek életbe a Tour de Hongrie miatt
A kerékpáros körverseny harmadik napján, pénteken Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves vármegyében forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Bezsákolják a polgármester gratulációját is
A magyar bajnok diósgyőri kosaras lányokat is ünnepli Miskolc a város napján.
A legügyesebben közlekedő bringások versenyeztek
Idén Miskolc adott otthont a 29. Kerékpáros Iskola Kupa országos döntőjének.
Története során először bajnok a DVTK!
A magyar bajnoki döntő párharcának harmadik mérkőzésén a 2-0-ra vezető DVTK HUN-Therm a SERCO UNI Győr gárdáját fogadta a DVTK Arénában. Végig óriási küzdelem folyt a pályán, az első félidő végén néhány ponttal vezettünk, de a harmadik negyedben fokozatosan zárkózott fel ellenfelünk, és egyre izgalmasabbá vált az összecsapás. Az utolsó negyedre aztán minden erejét mozgósította csapatunk és megérdemelt győzelmet (66-56) aratva, összesítésben 3-0-ás összesítéssel történelme során először magyar bajnoki címet szerzett a DVTK HUN-Therm.
Estére magyar bajnok lehet a DVTK
18 órától hazai pályán bizonyíthatnak a mieink a Győr ellen.
A DVTK tulajdonosa szerint elfogadhatatlan, ami szombat este történt Újpesten
Kiütéses vereséget szenvedett a házigazdáktól a DVTK szombaton este a Szusza Ferenc Stadionban. A borsodiak három veretlenül megvívott bajnoki után kaptak ki.
Labdarúgó NB I - Újabb hazai vereségével a Mezőkövesd lesz az utolsó
A már biztos kieső Mezőkövesd hazai pályán 2-1-re kikapott a Zalaegerszegtől a labdarúgó OTP Bank Liga harmincegyedik fordulójának szombati játéknapján; ezzel eldőlt, hogy a borsodiak végeznek az utolsó helyen az élvonalban.
Modellt vált a Miskolci Sportiskola úszó szakosztálya
A Miskolci Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. úszó szakosztályában június 1-től modell-váltás történik, melyet elsősorban a megnövekedett feladatok tesznek indokolttá. A változásról május 2-án, csütörtökön délután tartottak sajtótájékoztatót a Kemény Dénes Városi Sportuszodában.
Önkéntesként lehet segíteni tíz sportág miskolci multisport eseményén
Hazánk eddigi legnagyobb létszámú multisport eseményét, az Európai Egyetemi Játékokat (EUG) július 12-24. között rendezik meg Miskolcon és Debrecenben. A színvonalas rendezéshez nélkülözhetetlen önkéntesek jelentkezését május 31-ig várják.
Új szakmai modellel lépnek fel
Szervezeti átalakítást hajtanak végre a Miskolci Sportiskola úszó-szakosztályában.
Keressük a hónap sportolóját - hétfőn zárul a szavazás
Május 13-áig dönthetnek olvasóink arról, hogy Kohári Szabolcs, a Jégvirág Korcsolya Klub, vagy a Herman Ottó Gimnázium leány kosárlabdacsapata legyen a hónap csapata, illetve sportolója áprilisban.
Elhozták az aranyat és a kupát az Andrássy diákjai
A jó eredményt kitartó munkával és rengeteg gyakorlással lehet csak elérni. Ez igaz az e-sportokra is.
Legyőzte a DVTK női kosárlabda csapata a Győrt a magyar bajnokság döntőjében
Hősies küzdelem után 75-62-re verte hazai pályán a DVTK Hun-Therm a Serco Uni Győrt a döntő első mérkőzésén.
Két miskolci karatés is dobogóra állhatott Budapesten az országos bajnokságon
Az elmúlt hétvégén két fronton szerepeltek a miskolci Justitia Fuji-Yama SE karatékái.
A kosárlabda bajnokságot tizedik helyen zárta a MEAFC-Peka Bau
Az egyik fél két győzelméig tartó párharc második mérkőzését is a Jászberény nyerte meg.
Két bronzérmet hoztak haza a mieink a ceglédi tollaslabda MEFOB-ról
A Miskolci Egyetem hallgatói, akik a MEAFC-ban gyakorolják a sportágat, a dobogós harmadik helyen végeztek Cegléden.