Ugrás a tartalomra

Bükki túrák az Idősek Tanácsa szervezésében

Létrehozva
Az egészségkultúra fejlesztésére, az egészség megőrzésére hívja fel a figyelmet az Idősek Tanácsa által szervezett több program Miskolcon. A vízi tornák után bükki túrákat is szerveznek.

Kiss János alpolgármester, az Idősek Tanácsa elnöke azt hangsúlyozta, hogy a szemléletváltásra ösztönző programmal azt szeretnék tudatosítani a miskolci szépkorúakban: soha nem késő mozogni, sportolni, egyszóval egészségesen élni.

A most induló bükki túrákat a Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesülettel karöltve szervezi az Idősek Tanácsa.  A rendszeres túrázók ajánlása alapján a legfontosabb a kényelmes túracipő. A hátizsákba pedig lehetőség szerint kerüljön szendvicsszerű hideg élelem és bőséges mennyiségű ivóvíz, valamint esőkabát. A túrákra nem kell jelentkezni,  elengedő az adott alkalmakkor az adott helyszínen és időpontban megjelenni. Az egyes túrákon egymástól függetlenül is részt lehet venni. Természetesen még hatékonyabb a szabadidő aktív eltöltése, ha mind az öt túrán részt tudnak venni az érdeklődők.

Kép

Az alábbi alkalmakkor és helyszíneken várják a szervezők az érdeklődőket:

 

1. 2019. március 17. vasárnap

Útvonal: Miskolctapolca – Szikla kápolna – Szt. Kereszt-hegy – Vár-hegy – Miskolctapolca

Táv: 5 kilométer

Szint: 150 méter

Indulás: Miskolctapolca autóbusz-végállomás, 9.00 óra

 

2. 2019. április 10. szerda

Útvonal: Hollóstető – Bükkszentkereszt kilátó – Bükkszentkereszt gyógyító kövek – Bükkszentkereszt

Táv: 6 kilométer

Szint: 150 méter

Indulás: a Búza térről a 8.30-kor induló távolsági busszal

 

3. 2019. május 15. szerda

Útvonal: Komlóstető – Poklos-tető – Nagy-Száraz-völgy – Miskolctapolca

Táv: 5 kilométer

Szint: 100 méter

Indulás: az Újgyőri főtérről 8.00-kor 19. sz. autóbusszal

 

4. 2019. június 5. szerda

Útvonal: Garadna – Három-kúti-völgy – Bánkúti út – Turista Emlékpark – Helyiipari-forrás – Közép-Garadna

Táv: 3 kilométer

Szint: 100 méter

Indulás: a Felső-Majláthról 9.20-kor induló 15. sz. autóbusszal

 

5. 2019. október 8. kedd

Útvonal: Felső-Hámor – Magyarok Nagyasszonya templom – vízesés – Palotaszálló függőkert – Kálvária kápolna – Magyarok Nagyasszonya kápolna – Limpiászi kereszt – Lillafüred

Táv: 5,5 kilométer

Szint: 180 méter

Indulás: a Felső-Majláthról 8.15-kor induló 5. sz. autóbusszal

 

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.