Ugrás a tartalomra

Ismét nyitnak a pincék májusban az Avasi Borangoláson

Létrehozva
Nyolcadik alkalommal kelti életre a miskolci történelmi avasi pincesort az ország legkülönlegesebb adottságú borgasztronómiai fesztiválja, az Avasi Borangolás.

A Miskolczi Borbarátok Társasága Egyesület által elindított, civil szervezetek összefogásával szerveződő, a tradicionális miskolci pincekultúra hagyományainak újjáélesztését célzó Avasi Borangolás idén is 3 napon át várja a látogatókat, május 9-11. között.

Kép

Az egész Európában egyedülálló mikrokörnyezetben, Miskolc belvárosában közel ezer avasi borpince és borház közül ugyan még sok gazdára és felújításra vár, de már számos példa mutatja a pincesorokban rejlő lehetőségeket. Egyre több magán- vagy közösségi célú épület nyitotta meg kapuit, melyek rendezvényeken, kiállításokon és kulturális programokon keresztül méltó módon idézik fel a régmúlt pezsgő városrész hangulatát, ilyen például az Avasi Bormúzeum és Borvendéglő, az Avasi Présház, az Avasi Cellarium vagy a Borangoláson nyitó, a reneszánszkori református templom mellett található nagy hagyományú Bortanya. A Borváros rehabilitációjának és a turisztikai fejlesztések megkezdésének köszönhetően a terület egyre jobban integrálódik a város nyüzsgő életébe és válik egyre vonzóbbá a helyiek és turisták számára. A patinás pincesorok kiváló kirándulási lehetőséget jelentenek, érdemes ellátogatni és személyesen felfedezni a több száz éves pincéket és a domboldal történelmi értékeit.

Kép

A Miskolc belvárosában, a sétáló utcától pár perc járásra található Avas hegyoldal patinás pincesorai és hangulatos utcái ismét kiváló helyszínei lesznek baráti összejöveteleknek, minőségi bor- és gasztronómiai élmények megélésének és a történelmi avasi pincesorok helyi értékei felfedezésének. A különleges helyszíneken számos műfaj felvonultatása mind a zenei, mind a kiegészítő programokat illetően több napos szórakozást biztosít majd fiataloknak, felnőtteknek és családosoknak egyaránt.

Kép

A rendezvény első napja szakmai nap lesz, ahol borászok és szakértők tartanak előadásokat, bemutatókat. Pénteken és szombaton a már megszokott módon az avasi pincesor teljes területén, a Kisavastól a Nagyavasig nyitnak a pincék és borházak, helyi gazdák és országosan ismert borászok kínálatával. Az ételekről olyan neves helyi vendéglők gondoskodnak majd, mint a Pizza Kávé Világbéke, a Rossita Kisvendéglő és a Zip’s brewhouse. 

Kép

A zenei programokat kereső borangolók számos színpad ingyenes koncertjei közül válogathatnak. Az Avasi Református templomban Tóth Vera Quartet és Kálmus Felicián lép fel, de többek között lesz Old Boys, Soma és a Vanavan, Muzsik és Volkova, Gájer Bálint, Ruby Harlem, Petruska, Roy&Ádám Trió koncert is, és természetesen az elmaradhatatlan utcazenészek. Lesznek pódiumbeszélgetések, színházi előadások, a legfiatalabbakat pedig több ponton is gyerekprogramok várják majd.

A részletes programokért érdemes figyelni a rendezvény Facebook-oldalát, ami folyamatosan frissül új információkkal.

A fesztivál minden programja ingyenes.

Ez is érdekelhet

A bükki Tar-kő mindenkit levett a lábáról
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Az ország minden részéből érkeztek túrázók Miskolcra, a Bükkbe a szombati Kéktúra napján.
Szarvasbőgéssel tarkított erdei kalandok
SzabadidőBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Különleges élményt kínált az érdeklődőknek az Északerdő Zrt.: a Pálházi és a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton szarvasbőgés-hallgató vonatozásokat szerveztek.
Mészöly Annával forgatott klipet a Here We Are
SzabadidőMiskolcBelföld
Menedék – ezt a címet kapta a banda legújabb dala. Friss, ropogós, mutatjuk!
Képgaléria
Akinek már kicsi ez az ország: európai turnéra indul Azahriah
SzabadidőBelföldVilág
Újabb mérföldkő a nemzetközi karrierben.