Ugrás a tartalomra

Magyar tervező munkája jelent meg a LEGO Ideas sorozatban

Létrehozva
A Disney rajongók nagy örömére áprilistól LEGO kockákból is elérhetővé válik a 90. születésnapját ünneplő Mickey egér ikonikus gőzhajója, amellyel a mesehős az 1928-ban megjelent fekete-fehér rövidfilmben először hódította meg a mozivásznat.

Az új szett tervezője egy 28 éves budapesti fiatalember, Szabó Máté, akinek a LEGO Ideas oldalra feltöltött ötlete alapján készült el a készlet – tájékoztatta portálunkat a LEGO Csoport. Máté saját bevallása szerint 3 éves korában kezdett először LEGO kockákkal játszani, akkor ragadta magával a LEGO világa, de még most, felnőttként is leköti az építés, hiszen ez segíti őt a nagyobb összefüggések átlátásában. A szettet a korábban megjelent Disney minifigurák ihlették, a fiatal tervező ekkor kezdett el azon gondolkodni, hogy melyik rajzfilm-jelenetet lenne érdemes megépíteni. Végül sokak örömére Mickey egér gőzhajója lett az alkotás témája.

A kész tervet Máté a LEGO Ideas oldalon osztotta meg a többi LEGO rajongóval, ahol a szett gyorsan elérte a 10 000 szavazatos álomhatárt. Ez azt jelentette, hogy az ötlet bekerült azok közé, amelyek közül a LEGO Csoport munkatársai kiválasztják azt a néhányat, amely hivatalos készlet formájában is a gyártósorra, majd a boltok polcaira kerülhet.

A 2016 júniusában megszületett ötlet végül John Ho LEGO tervező és Crystal Marie Fontant grafikus kezei alatt kapta meg végleges formáját. Így a 156 elemből álló gőzhajó 751 elemessé nőtte ki magát, amelynek két gőzkéménye fel-le mozog, valamint lapátkerekei is forognak, ha a hajót előre tolják. Emellett a hajó hídján elfér egy minifigura, és számos olyan apró részlet is megtalálható, mint például a mentőmellény és a beépített harang. A fedélzeten van még egy daru is, amely a rakományt tudja felemelni. A készlet része még két különleges minifigura, az ezüst színű díszítéssel ellátott Mickey és Minnie egér, akiknek kiegészítői egy gitár, egy kotta és egy papagáj.

A modell hű mása a filmbéli gőzhajónak, hiszen tervezője újra és újra végignézte a kisfilmet. Így napi néhány órás munka mellett 3 hónap alatt készült el az a végleges változat, amit a LEGO Ideas oldal követői is láthattak. Az oldal lehetőséget kínál a LEGO rajongók számára, hogy a világ bármely pontjáról megoszthassák ötleteiket egymással. Ez a nemzetközi közösség döntött úgy, hogy Máté ötlete alapján a Willie gőzhajó a LEGO rajongók minden korosztálya számára elérhetővé válhat.

Ez is érdekelhet

A bükki Tar-kő mindenkit levett a lábáról
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Az ország minden részéből érkeztek túrázók Miskolcra, a Bükkbe a szombati Kéktúra napján.
Szarvasbőgéssel tarkított erdei kalandok
SzabadidőBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Különleges élményt kínált az érdeklődőknek az Északerdő Zrt.: a Pálházi és a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton szarvasbőgés-hallgató vonatozásokat szerveztek.
Mészöly Annával forgatott klipet a Here We Are
SzabadidőMiskolcBelföld
Menedék – ezt a címet kapta a banda legújabb dala. Friss, ropogós, mutatjuk!
Képgaléria
Akinek már kicsi ez az ország: európai turnéra indul Azahriah
SzabadidőBelföldVilág
Újabb mérföldkő a nemzetközi karrierben.