Ugrás a tartalomra

Most már hivatalos: az Oscar-díjas színész lesz a 25. Bond-mozi gonosza

Létrehozva
A új James Bond-filmben ezúttal is sztárparádé várható – derült ki a stúdió csütörtöki nagy bejelentéséből, melyre Ian Fleming jamaicai villájában került sor, aki ugyebár Bond-karakterének megteremtője volt.

Végre nyilvánosságra hozták a 25. mozi főszereplőinek névsorát, melyből megtudhattuk, hogy az utolsó Daniel Craig-féle produkcióban nem más, mint Rami Malek alakítja a főgonoszt, aki idén elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscart a Bohém rapszódiáért.

Kép

A sajtótájékoztatón elhangzott videoüzenetében Malek hangoztatta, biztosítani fogja, hogy Bondnak ne legyen könnyű dolga- írja az MTI. Fukunaga tavaly vette át a film rendezését Danny Boyle-tól, aki kreatív különbségekre hivatkozva távozott a stábból. A film forgatókönyvírói között üdvözölték csütörtök Phoebe Waller-Bridge angol színésznőt, forgatókönyvírót a tavaly bemutatott Megszállottak viadala című thrillersorozat első évadának forgatókönyvíróját.

Ez is érdekelhet

Michael Bublé nyomában, három és fél oktávon át – új feldolgozással jelentkezik Gedeon András
SzabadidőMiskolcBelföld
Három és fél oktáv, egyetlen énekes: Gedeon András a cappella dolgozta fel a Feeling Goodot.
Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.