Ugrás a tartalomra

Ismét elindul a „Tekerjük körbe Magyarországot!” kezdeményezés

Létrehozva
A Decathlon csapata idén is körbebiciklizi Magyarországot a jó ügy érdekében: minden kilométer után 100 forintot juttatnak el a Mályvavirág Alapítványnak. A nemes cél érdekében a vásárlók is gyűjthetik a kilométereket az áruházak előtt felállított görgős bringákon és a közösségi médiában.
Kép

Az áruház által kiadott közleményből kiderül, idén már harmadjára indítja útnak a „Tekerjük körbe Magyarországot!” programját a Decathlon. Az akció keretein belül az áruház munkatársai és vásárlói kétkeréken gyűjthetik a kilométereket, minden letekert ezer méter után pedig 100 forint kerül adományozásra a méhnyakrák ellen küzdő Mályvavirág Alapítványnak. A dolgozók a május 7-én, kedden 9 órától tartott nyitóeseményt követően indultak el a Nyugati téri Decathlon áruház elől, hogy 8 nap alatt megtegyék a több mint ezer kilométeres utat. A rendezvényre kerékpárral érkezőket reggelivel és ingyenes bringaszervízzel várták a helyszínen a Decathlon munkatársai, a fenntarthatóság jegyében pedig egy-egy Nissan Leaf elektromos autó vezette fel a két csapatot a túra első, városi szakaszán.

Ahogy tavaly és tavalyelőtt, a vásárlók idén is kivehetik részüket a kilométerek, így az adományok gyűjtéséből. Amíg a Decathlon munkatársai az országutat róják, az áruházaknál felállított görgős goldsprint kerékpárokon bárki letekerheti a maga kilométereit, amelyek után szintén jár a támogatás az alapítványnak. Ezen felül az idei év két újítást is hoz. Aki feltölt egy szelfit Instagramra vagy Facebookra, ahogyan a goldsprint bringákon teker, és használja a #TKM hashtaget, minden lájkjával támogatja a nemes ügyért küzdő mezőnyt. Ezen felül a különböző kilométerszámláló sport applikációkban gyűjtött kilométerek is hozzáadódnak a távhoz, elég csak posztolni egy screenshotot a biciklizésről a #TKM hashtaggel.

Az első „Tekerjük körbe Magyarországot!” egyébként 2017-ben zajlott, az ötlet szülőatyja pedig egy Decathlon dolgozója, Kocsis Tamás volt.

„Mikor először hallottuk az ötletet, egyből tudtuk, hogy muszáj megvalósítanunk. Idén már harmadjára rendezzük meg a TKM-et, a lelkesedés pedig egyre nagyobb és nagyobb mind a dolgozók, mind a vásárlók részéről. Minden évben próbáljuk bővíteni a programot, és minél több embert bevonni, hiszen kevés felemelőbb érzés van annál, mikor az ember sportolás közben másokon is segít” – mondta Gulyás Marianna, a Decathlon Magyarország társadalmi felelősségvállalás projektvezetője.

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.