Ugrás a tartalomra

Egészség, vásár és szórakozás – ez a Miskolci Termelői Nap

Létrehozva
Májusban sem maradhatott el a hagyományos vásár az Erzsébet téren, hiába ijesztgetett az eső mindenkit egész héten. S lám, az idő is kivirult, hogy ünnepelhesse az anyákat és a gyermekeket, hiszen mindkét ünnepről megemlékeztek a Miskolci Termelői Napon.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Végh Csaba

A hölgyeket felvilágosítással és tanácsadással is várták a Regionális Egészségügyért Alapítvány „Női sátrában”, ahol tippeket kaphattak a hatékony önvizsgálathoz. Tóth Mártonné, az alapítvány sportnagykövete és önkéntese elmondta, ő maga is érintett az emlőrák betegség miatt. – Fontosnak tartjuk, hogy felhívjuk a figyelmet a szűréseken való részvételre. Szerintünk mindenkinek meg kell tanulnia az önvizsgálatot, vizsgálatot, akár férfi, akár nő az illető. Hiszen sok sorstársamnak éppen a párja vette észre az elváltozást, tehát a férfiak is felelősséggel tartoznak a nőkért. Minél korábban észrevesszük ugyanis a daganatot, annál biztosabb és gyorsabb a gyógyulás – összegezte Tóth Mártonné, aki elmondta, alapítványuk megtalálható a Központi Kórház Sugárterápiás Intézetében, ahol klinikai szakpszichológusuk minden pénteken tart foglalkozást.

Kép

A gyermeknap közeledtével a legkisebbeknek is volt program: 11 órától a Helikoffer együttes zenés gyermekműsora szórakoztatta őket. Itt együtt énekelhetnek és táncolhatnak a zenekarral. Az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület sátrában a gyermekek kézműveskedhettek, ajándékot készíthettek az édesanyjuknak, valamint arcfestés és csillámtetoválás is szerepelt a programok között.

Kép

Persze a szokásos vásár is segítette a családokat: helyi és környékbeli termelők kínálták kóstolóikat, kézműves termékeiket. Tavasziné Turánszki Ágnes elmondta, az ő standján a Szimbiózis Alapítvány portékáiból válogathatnak a vásárlók. – Szociális gondozóként dolgozom a szervezetnél. A különböző ízesítésű kézműves sajtokat a Baráthegyalján készítik az egészségügyileg sérült fiatalok, akik maguk gondoskodnak a termékhez szükséges tejet adó kecskékről is. Ezekkel a finomságokkal szoktunk kitelepülni a Miskolci Termelői Vásárra. Most azonban újdonságként kihoztuk többféle lekvárunkat is a lekvárüzemünkből. Ezek cukormentes változatban is kaphatóak – adott felvilágosítást Tavasziné Turánszki Ágnes.

Kép

Urbán Istvánné, a Mézeshuta vezetője a környékről érkezett. – Háromhután élünk és méhészkedünk. Akácra, napraforgóra, repcére vándorlunk, galagonyamézre és vegyes virágmézre pedig otthon maradunk.  Azt vettem észre, hogy ezeknek a vásároknak nagyon örülnek a vásárlók, főleg azért, mert a természetes dolgokat keresik, mi pedig éppen azokat kínáljuk. Nem használunk vegyszereket vagy olyan egyéb anyagokat, amik károsítják az egészséget.

Kép

Török Szilvia minden hónap harmadik vasárnapján eljön a vásárra. – Repcemézért, alma-, cékla- és répaléért szoktam kijönni alapvetően. Nyilván tudom, hogy ugyanezeket a termékeket megkaphatnám boltban is, de a Miskolci Termelői Napban az a jó, hogy megbízom azokban az árusokban, akik itt vannak, mert tudom, hogy saját vállalkozásban dolgozó magánemberek készítik ezeket a termékeket.

Ez is érdekelhet

A bükki Tar-kő mindenkit levett a lábáról
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Az ország minden részéből érkeztek túrázók Miskolcra, a Bükkbe a szombati Kéktúra napján.
Szarvasbőgéssel tarkított erdei kalandok
SzabadidőBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Különleges élményt kínált az érdeklődőknek az Északerdő Zrt.: a Pálházi és a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton szarvasbőgés-hallgató vonatozásokat szerveztek.
Mészöly Annával forgatott klipet a Here We Are
SzabadidőMiskolcBelföld
Menedék – ezt a címet kapta a banda legújabb dala. Friss, ropogós, mutatjuk!
Képgaléria
Akinek már kicsi ez az ország: európai turnéra indul Azahriah
SzabadidőBelföldVilág
Újabb mérföldkő a nemzetközi karrierben.