Ugrás a tartalomra

Új játszótérrel és streetball-pályával ünnepelték a gyereknapot Szirmán

Létrehozva
Szombaton a szirmai Szent András játszótérre várták a gyerekeket – akiket a számtalan program mellett egy másik meglepetés is várt: felújították a játszóteret, ahol új játékeszközöket használhatnak mostantól, és kialakítottak egy streetball-pályát is.

Szirmán sem feledkeztek meg a gyermekekről, ugrálóvárral, arcfestéssel, kézműves foglalkozásokkal, játékos vetélkedőkkel, állatsimogatóval és ajándékkal fogadták őket szombaton.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Az eseménynek ünnepi hangulatot adott az is, hogy – mint azt a körzet önkormányzati képviselője érdeklődésünkre elmondta – mintegy 4 millió forintból felújították a játszóteret, újak a játékeszközök, és egy streetball-pályán is sportolhatnak ezentúl a helyiek.

Kép

– Minden évben összefogunk a helyi klubokkal, egyesületekkel, hogy különböző programokat találjunk ki a családoknak – illetve minden korosztálynak, a gyerekektől egészen a szépkorúakig – tette hozzá Szécsényi Marianna, aki emlékeztetett arra is, hogy Martin-kertvárosban nemrégiben több mint 300 gyermek vett részt a mostanihoz hasonló programon.

Kép

– Itt, Szirmán is nagy figyelmet szentelek a játékeszközök fejlesztésére, fejlesztési keretemből ezúttal 4 millió forintot fordítottam a játszótér felújítására. Ennek átadását most összekötöttük egy játékos gyereknappal – mondta.

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.