Ugrás a tartalomra

Idén is mulatságra várták a Szentpéteri kapu lakóit

Létrehozva
Nyolcadik alkalommal rendeztek Péter-Pál napi mulatságokat szombaton a Szentpéteri kapui Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola Rónai Ferenc Tagiskolájának udvarán – helyi és fővárosi fellépőkkel.

Baráti társaságok, családok, fiatalok és idősebbek számára egyaránt kitűnő kikapcsolódási lehetőséget biztosít – immár nyolcadik éve – a mulatság. Pekár Györgyné a kezdetektől részt vesz minden ilyen alkalmon. – Ez a program nekünk mindig nagyon jól sikerül. Most nálunk vendégeskedő barátainkkal vagyunk itt, jól érezzük magunkat – mondta.

Preview Image
Végh Csaba képgalériája

Mint ismert, június 29-e a hagyomány szerint az aratás ünnepe – ehhez kapcsolódott az eredeti célkitűzések szerint a program, ahol a szórakozásra, a kulturális élményekre helyezik a hangsúlyt. A terület önkormányzati képviselője, Nánási-Kocsis Norbert érdeklődésünkre elmondta, ennek jegyében érkeztek az iskola udvarára a helyi amatőr, valamint a fővárosi előadók.

Kép

Itt volt Mc Haver és a Teknő, a Bestiák, valamint Hevesi Tamás is, a helyi nyugdíjas klubok, fiatal tehetségek mellett. – Az eseményre előzetesen több mint félezren regisztráltak, de ennél is több embert, 800-1000 főt várunk. Azok a helyiek, akik előzetesen regisztráltak a programra, egy lángossal és egy pohár itallal vártuk. Ez már a nyolcadik rendezvényünk, úgy látjuk, hogy nagy sikernek örvend a helyiek, a miskolciak körében – emelte ki a képviselő.

Hagyományosan a legkorábban érő kalászosok – az őszi és a tavaszi árpa – betakarításával kezdődik az aratás Szent Iván nap környékén, ám a rozs, majd a búza Péter Pál nap környékén válik vágáséretté. A zab aratásával zárul a sor.

Kép

Ki volt Péter és Pál? Péter apostol Róma első püspöke volt (az első pápa), a katolikus hagyomány szerint Jézus neki adta a mennyország kulcsait. Pál apostol a korai kereszténység jelentős alakja, a katolikus vallás elterjesztésében volt kiemelkedő szerepe. Névnapjuk azért van június 29-én, mert a hagyomány szerint mindkettőjüket ezen a napon végezték ki i.sz. 67-ben Rómában.

A hiedelem úgy tartja, ezen a napon a „a búza töve megszakad” és elkezdődhet a betakarítás. Dologtiltó nap is volt, azaz sokszor csak jelképesen, egy-egy kaszasuhintással kezdték meg a munkát.

Kép

A kalászszemle pár nappal korábban, Szent Iván napján (június 24-én) történt. A búza ugyanis ekkor kezdi el hányni a kalászát, a töve megszakad, a gazdák szerint ilyenkor válik vágáséretté. Nincs nagy ünnep az aratás kezdetén, hiszen sok a munka a földeken, bezzeg utána! A munka végeztével kezdődik meg ugyanis az aratóünnep.

Ez is érdekelhet

Tíz festési technika
SzabadidőMiskolcKultúra
Ha eddig kérdéses volt, hogy milyen díszítése lesz a húsvéti tojásnak, akkor segítünk. Íme tízféle tojásfestési technika.
Sátorbontás és tavaszi karbantartás a Selyemréti Strandfürdőben
Szabadidő
A medencék visszatöltését várhatóan a jövő hét közepén kezdik meg.
Húsvéti Kavalkád a Szent István téren
SzabadidőMiskolc
Színes, egész napos programokkal várják a családokat húsvétvasárnap a miskolci Szent István téren. A Húsvéti Kavalkád Miskolcon keretében koncertek, gyermekműsorok és kézműves foglalkozások is helyet kapnak.
Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.