Ugrás a tartalomra

Salkaházi vonat: tartalmas szórakozás miskolci nyugdíjasoknak

Létrehozva
Az egyik legnépszerűbb kirándulási lehetőség a Salkaházi programban a kisvonatos kirándulás. A regisztrációs jegyek idén is nagyon hamar elfogytak.
Preview Image
Fotógaléria: Juhász Ákos

- Nagyon tetszik nekünk ez a rendezvény, ezt a napot erre a kirándulásra szántuk. Voltunk már ilyen programon tavaly is, akkor is nagyon jó volt – mondja Csege Dezsőné. A kisvonatos kirándulás mellett zenés programokon is részt szoktunk venni, voltunk Fásy Ádám estjén, színházban és például a Diósgyőri várban is. Amikor az egészségünk engedi, mindig részt veszünk – nyilatkozta Csege Dezsőné, a Salkaházi kirándulás egyik résztvevője.

Kép

Kriza Ákos polgármester üdvözölte a miskolci nyugdíjasokat az indulásnál. A kétszáz fős csoport most is a Dorottya utcai végállomásról indult. A cél idén Ómassa volt, ahol kulturális program és ebéd is várta a kirándulókat. A szépkorúak számára a legfontosabb, hogy közösségben lehessenek, a Salkaházi Sára program pedig változatos módon ezt kínálja nekik: ezúttal a természet és a kirándulás, valamint a szórakozás élményével.

Kép

Idén is valamivel több mint ezer miskolci nyugdíjas vehet részt összesen a Salkaházi program kisvasutas kirándulásán. Az ingyenes kirándulás az egyik legnépszerűbb eleme a nyugdíjasokat támogató programnak. Ezen a  héten három hasonló kirándulás indul a mostani mellett szerdán és csütörtökön is.

Ez is érdekelhet

Tíz festési technika
SzabadidőMiskolcKultúra
Ha eddig kérdéses volt, hogy milyen díszítése lesz a húsvéti tojásnak, akkor segítünk. Íme tízféle tojásfestési technika.
Sátorbontás és tavaszi karbantartás a Selyemréti Strandfürdőben
Szabadidő
A medencék visszatöltését várhatóan a jövő hét közepén kezdik meg.
Húsvéti Kavalkád a Szent István téren
SzabadidőMiskolc
Színes, egész napos programokkal várják a családokat húsvétvasárnap a miskolci Szent István téren. A Húsvéti Kavalkád Miskolcon keretében koncertek, gyermekműsorok és kézműves foglalkozások is helyet kapnak.
Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.