Ugrás a tartalomra

Már a második turnus táborozott Perecesen

Létrehozva
Idén három kéthetes turnusban fogadja az általános iskolásokat a perecesi napközis tábor. Egyszerre csaknem 200 gyerek pihenhet, és sportolhat a természetben. A táborozást az önkormányzat támogatja. A szülőknek csak annyit kell fizetni az étkezésért, mint a tanév idején. Sokan így teljesen ingyen nyaralnak.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája!

Hétfő óta a második turnus alkalmával is benépesült a perecesi napközis tábor. Azoknak az általános iskolásoknak van lehetősége itt nyaralni, akiknek a szülei dolgoznak. A diákok többsége már nem először táborlakó. Azt mondták azért jöttek, mert jól érzik magukat, és sok program közül lehet választani.

Orosz Viktória, a Kaffka Margit Általános Iskola tanulója a Miskolc Televíziónak elmondta, már másodikos kora óta jár ide táborozni. – Nagyon szeretem ezt a tábort és majdnem mindegyik programon részt szoktam venni – nyilatkozta.

Kép

A tábor nemcsak pihenést, de szervezett sportolási lehetőséget is nyújt a diákoknak. Soós Zoltán sportért felelős nevelő kiemelte: focibajnokság, kosárlabda, pelóta, frizbi, kosárra dobó verseny, kapura dobó verseny, sorversenyek, csocsó, pingpong – a játékok, amelyek külön ki vannak írva a napi programokba. – Célunk, hogy minél többet mozogjanak a gyerekek – hangsúlyozta.

Kép

A Perecesi Napközis Tábor vezetőjétől, Mádai Lindától megtudtuk, az étkezés térítési díját kell kifizetnie annak, aki év közben is fizet az étkezésért, de aki év közben 100 százalékos kedvezménnyel, vagy 50 százalékos kedvezménnyel étkezik arra itt is érvényes ez a kedvezmény.

Kép

A nyári tábor idén augusztus 9-ig csaknem 600 vakációzó általános iskolást fogad.

Ez is érdekelhet

Michael Bublé nyomában, három és fél oktávon át – új feldolgozással jelentkezik Gedeon András
SzabadidőMiskolcBelföld
Három és fél oktáv, egyetlen énekes: Gedeon András a cappella dolgozta fel a Feeling Goodot.
Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.