Ugrás a tartalomra

Harmadik alkalommal tartottak örömünnepet Miskolcon

Létrehozva
Az egyre nagyobb figyelmet kiérdemlő III. Miskolci Örömünnep helyszínéül a páratlan szépségű Tapolcai rétet választották ki a szervezők, ahol a csörgedező Hejő-patak és a lankás dombok feledtetik velünk a rohanó hétköznapok dolgos világát.

A szervezők szeretnék, ha a város ezen részén is lenne ilyen jellegű kulturális rendezvény, ami ebben a romantikus és jól megközelíthető természeti környezetben összekapcsolja a különböző városrészek lakóit.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

De mit is takar az örömünnep? Egy páratlan természeti környezetben – a Miskolctapolcai út és a Hejő patak mentén lévő zöld réten, a Kemény Dénes Uszoda és a Turistapark buszmegállók közötti területen – egy nagy-nagy örömnap megélése együtt.

Kép

Az ország első Örömünnepét Veszprémben rendezték meg 2014 nyarán. A veszprémi Örömünnep népszerűségét és sikerét látva egyértelmű igény mutatkozott egy hasonló rendezvény megszervezésére Miskolcon is, így a kezdeményezéshez 2016-ban csatlakozott Miskolc városa.

Kép

A lelkesedés és önzetlen jóakarás, tettrekész segítőkre és támogatókra talált. A miskolci civilek páratlan összefogásával és őszinte adakozásával bőséges, minőségi, változatos és minden korosztályt megszólító programkínálat állt össze, mely példaértékű lehet minden város számára. A siker garanciája a résztvevő civilek, akik az Örömünnep jóhírét viszik családjaiknak, barátaiknak, ismerőseiknek, ezáltal nemcsak a rendezvény népszerűségét növelik, hanem igazán örömtelivé, családivá varázsolják a Miskolci Örömünnepet.

A nagy érdeklődésre való tekintettel 2017-ben újra megszervezték a programot. Azt tapasztalták, hogy a helyiek lelkesedése töretlen, sőt tovább fokozódott. Idén bővült a szervező csapat és még gazdagabb programkínálattal várták a látogatókat a Miskolci Örömünnepre.

Kép

A Miskolci Örömünnep hiánypótló fesztivál a környéken, ahol az egészségtudatos családok hasznosan és önfeledten tölthetnek együtt egy örömteli napot páratlan természeti környezetben.

A programok összeállításánál fontos szempont volt, hogy minden korosztály megtalálja a kedvére való és örömteli tevékenységeket. A rendezvényen főleg természetes alapanyagú vásárfiák és ételek gazdagítják lelki örömünket, egészséges életmódot hirdető előadások növelik szellemi tudatunkat, és a résztvevők testük karbantartására is lehetőséget kapnak: különféle masszázsok, testkezelések, mozgási lehetőségek közül választhatnak a látogatók.

Kép

A szervezők szándéka szerint Miskolctapolca turisztikai programkínálatát méltón gazdagítja egy ilyen kulturális rendezvény, ami idegenforgalmi szempontból jelentős vonzó hatással lehet úgy erre a városrészre, mint Miskolc város egészére nézve is.

Ez is érdekelhet

Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Bevetik a nehézágyút
Szabadidő
Reményeik szerint nyáron a teraszon is lesznek programok a Helynekemben. Víg György programszervezővel beszélgettünk a közelgő koncertekről is.
Világhírű hegedűművész ad ingyenes koncertet Miskolcon
SzabadidőMiskolc
Különleges zenei élmény várja a közönséget Miskolcon: ingyenes koncertet ad Mága Zoltán hegedűművész és zenésztársai március 21-én, szombaton este a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Az eseményt az Eszmék és Értékek Alapítvány szervezi, amely minden érdeklődőt szeretettel vár a különleges hangulatú zenei estre.
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.