Ugrás a tartalomra

Megnyitott a népkerti kettes jégpálya, kezdődhet a hétvégi korizás!

Létrehozva
Bár az idő még mindig melegebb a megszokott novemberitől, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne hódolhatnának a miskolciak kedvenc téli sportjuknak.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája!

A tervek szerint pénteken este egy, szombaton pedig három közönségkorcsolyát rendeznek, 10, 13 és 17 órakor, míg vasárnap délelőtt és délután egyet-egyet – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Egri István, a Miskolc Városi Szabadidőközpont igazgatója.

Kép

Ebben változás csak olyan indokolt esetben lehetséges, amennyiben olyan mérkőzés szám, illetve verseny van egy hétvégén, amit már esetleg nem tudnak kezelni a jégcsarnokban. Mostantól tehát teljes egészében, mindkét jégfelületen elkezdődik a jeges szezon, egészen tavaszig.

Kép

Ez is érdekelhet

Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Bevetik a nehézágyút
Szabadidő
Reményeik szerint nyáron a teraszon is lesznek programok a Helynekemben. Víg György programszervezővel beszélgettünk a közelgő koncertekről is.
Világhírű hegedűművész ad ingyenes koncertet Miskolcon
SzabadidőMiskolc
Különleges zenei élmény várja a közönséget Miskolcon: ingyenes koncertet ad Mága Zoltán hegedűművész és zenésztársai március 21-én, szombaton este a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Az eseményt az Eszmék és Értékek Alapítvány szervezi, amely minden érdeklődőt szeretettel vár a különleges hangulatú zenei estre.
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.