Ugrás a tartalomra

Ennyit költenek átlagosan a magyarok az éttermekben

Létrehozva
Az idén egy éttermi étkezésre átlagosan 2900 forintot szánnak a magyar vendégek fejenként, a hely kiválasztása előtt 72 százalékuk az interneten is tájékozódik, 60 százalékuk azonban ismerősei ajánlását tartja döntőnek.

A Bónusz Brigád és a GKI Digital felmérése szerint a magyarok kedvence a hazai ízvilág, de ha étterembe mennek, akkor többnyire más nemzetek ételeit választják, és a tipikusan hazai ételeket jellemzően inkább otthon készítik el.

Az adatokból kiderül az is, 2018-hoz képest átlagosan nagyjából 5-10 százalékkal, 2017-hez képest pedig mintegy 15 százalékkal költenek többet az emberek éttermi szolgáltatásra fejenként.

Kép

Az interneten keresztüli foglalások alapján a burgerezők állnak a népszerűségi lista élén, főként a fiatalok foglalásai miatt. Az egyik legnépszerűbb helyen például a burgereket, salátákat és italokat egy, az asztalba épített számítógép segítségével lehet közvetlenül a konyhától megrendelni.

A válaszadók 87 százaléka a hagyományos, 34 százalékuk a gyorséttermeket látogatja, míg a kifőzdébe minden ötödik válaszadó tér be.

A reprezentatív statisztikák szerint a magyar felnőttek mintegy 40 százaléka félévente, majdnem 15 százaléka pedig havonta jár étterembe.

Ez is érdekelhet

Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Bevetik a nehézágyút
Szabadidő
Reményeik szerint nyáron a teraszon is lesznek programok a Helynekemben. Víg György programszervezővel beszélgettünk a közelgő koncertekről is.
Világhírű hegedűművész ad ingyenes koncertet Miskolcon
SzabadidőMiskolc
Különleges zenei élmény várja a közönséget Miskolcon: ingyenes koncertet ad Mága Zoltán hegedűművész és zenésztársai március 21-én, szombaton este a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Az eseményt az Eszmék és Értékek Alapítvány szervezi, amely minden érdeklődőt szeretettel vár a különleges hangulatú zenei estre.
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.