Ugrás a tartalomra

ByeAlex nem akarta vinni az élő showba, most megnyerte az X-Faktort

Létrehozva
A 2019-es X-Faktor győztese ismét ByeAlex egyik mentoráltja lett: Ruszó Tibi nyerte a kilencedik évadot.

Szombat este nem sokkal éjfél előtt kiderült, ki nyerte a 2019-es X-Faktort. Az RTL Klub tehetségkutatójának kilencedik szériájában a USNK tavalyi sikere után ismét ByeAlex egyik mentoráltja győzött.

A mentorok a döntőben csak véleményezhették a produkciókat, a végeredményt a nézők szavazatai döntötték el. A két-két daluk előadása után, az első körös szavazásban a legkevesebb szavazatot kapott versenyző kiesett, a maradék két énekes között dőlt el újabb két-két dal után, ki lett a 2019-es X-Faktor győztese.

Kép

Az első körös szavazás végén a nézők döntése alapján Zdroba Patrik kapta a legkevesebb szavazatot, így ő esett ki, míg a finálé második körös szavazása során a két 16 éves versenyző, Ruszó Tibi és Vanek Andor küzdhetett a 2019-es X-Faktor győztese címért.

A 2018-as X-Faktor-győztes rapper duó, a USNK extra produkciója után végre kiderült, amire  tehetségkutató nézői hetek óta vártak: eldőlt, ki lett a tehetségkutató kilencedik szériájának győztese. A nézők szavazatai alapján Ruszó Tibi nyerte a 2019-es X-Faktort.

Ez is érdekelhet

Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Bevetik a nehézágyút
Szabadidő
Reményeik szerint nyáron a teraszon is lesznek programok a Helynekemben. Víg György programszervezővel beszélgettünk a közelgő koncertekről is.
Világhírű hegedűművész ad ingyenes koncertet Miskolcon
SzabadidőMiskolc
Különleges zenei élmény várja a közönséget Miskolcon: ingyenes koncertet ad Mága Zoltán hegedűművész és zenésztársai március 21-én, szombaton este a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Az eseményt az Eszmék és Értékek Alapítvány szervezi, amely minden érdeklődőt szeretettel vár a különleges hangulatú zenei estre.
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.