Ugrás a tartalomra

Közel nyolcvan csapattal rendeznek főzőversenyt az Avason

Létrehozva
Szombaton idén 15. alkalommal tartják meg a programot.

Civilek, egyesületek, intézmények, valamint a Velünk a Város frakció önkormányzati képviselői is részt vesznek a főzőversenyen, aminek az avastetői sportpálya ad majd otthont szombaton.

Közel nyolcvan csapat – köztük a várost vezető frakció tagjai – méri össze főzőtudományát. Az alapanyagokat – a korábbi évekhez hasonlóan – ezúttal is biztosítják a szervezők. A főzés 9 órakor kezdődik, és várhatóan délután 1-kor értékeli majd a zsűri a csapatok főztjeit.

A rendezvényt idén Fodor Zoltán, Szarka Dénes és Szilágyi Szabolcs önkormányzati képviselő mecénás alapjából támogatja.

A programot a Mozdul az Avas rendezvénysorozaton belül tartják meg.

(A külső kép Minap-archív | Fotó: Juhász Ákos)

Ez is érdekelhet

A bükki Tar-kő mindenkit levett a lábáról
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Az ország minden részéből érkeztek túrázók Miskolcra, a Bükkbe a szombati Kéktúra napján.
Szarvasbőgéssel tarkított erdei kalandok
SzabadidőBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Különleges élményt kínált az érdeklődőknek az Északerdő Zrt.: a Pálházi és a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton szarvasbőgés-hallgató vonatozásokat szerveztek.
Mészöly Annával forgatott klipet a Here We Are
SzabadidőMiskolcBelföld
Menedék – ezt a címet kapta a banda legújabb dala. Friss, ropogós, mutatjuk!
Képgaléria
Akinek már kicsi ez az ország: európai turnéra indul Azahriah
SzabadidőBelföldVilág
Újabb mérföldkő a nemzetközi karrierben.