Ugrás a tartalomra

Hungarikum lett a Magyar népmesék

Létrehozva
Hungarikummá nyilvánította a Magyar népmesék rajzfilmsorozatot a Hungarikum Bizottság - közölte az Agrárminisztérium az MTI-vel csütörtökön.
Kép

A Hungarikumok Gyűjteményébe jelenleg 76 érték tartozik, míg a Magyar Értéktárban található kiemelkedő nemzeti értékek száma 181-re emelkedett - írja a közlemény.     

A rajzfilmsorozat egyedülálló formában és vizuális elemekkel terjeszti széles körben hazánk hagyományait - mondta a közlemény szerint Nagy István agrárminiszter, a Hungarikum Bizottság elnöke a testület lakiteleki ülésén. A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar népmesék kiemelkedő nemzeti értékek, kultúránk alapját képezik.         

A Magyar népmesék 1980-tól 2012-ig futott magyar televíziós rajzfilmsorozat, amelynek ötlete Mikulás Ferenc stúdióvezető fejében fogant meg. A tervező, rendező, szakértő Jankovics Marcell volt. 

A Magyar népmesék (1977-től) felejthetetlen népmesei történeteket dolgoz fel ötletesen és a mesék eredeti humorát egy kis képi humorral szövi át. A Pannónia Filmstúdió Kecskeméti Műtermének egyik legnagyobb sikere, mely a hazai rajzfilmgyártás aranykorából való. Mikulás Ferenc elmondása szerint a sorozat létrejöttéhez hozzájárult az idő szelleme, mert akkoriban felkapottá váltak a néprajzi témák. Valamint az is tényező volt, hogy a fiatal filmstúdiónak nemigen volt anyagi kerete forgatókönyvekre a kezdetekben. Fontos volt még az alkotók által kedvelt paraszti kultúra kincseinek megmentése is.

A sorozat ma is nagyon népszerű,epizódjai számtalan videómegosztón megtalálhatók. Néhány klasszikus epizódot most nálunk is megnézhetnek. Önnek melyik a kedvence?

Ez is érdekelhet

Több mint 60 állatfajra veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök
SzabadidőBelföldTudományKörnyezet
Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak.
Tíz festési technika
SzabadidőMiskolcKultúra
Ha eddig kérdéses volt, hogy milyen díszítése lesz a húsvéti tojásnak, akkor segítünk. Íme tízféle tojásfestési technika.
Sátorbontás és tavaszi karbantartás a Selyemréti Strandfürdőben
Szabadidő
A medencék visszatöltését várhatóan a jövő hét közepén kezdik meg.
Húsvéti Kavalkád a Szent István téren
SzabadidőMiskolc
Színes, egész napos programokkal várják a családokat húsvétvasárnap a miskolci Szent István téren. A Húsvéti Kavalkád Miskolcon keretében koncertek, gyermekműsorok és kézműves foglalkozások is helyet kapnak.