Ugrás a tartalomra

Egyáltalán lesz hol kiengedni a gőzt hétvégente? – még látják a napot a miskolci klubvezetők

Létrehozva
Pattanásig feszített a húr, és nem tudni, mikor szakad el; az mindenesetre kijelenthető, hogy ez az állapot nem tartható sokáig – mondják a lapunk által megkérdezett klubvezetők, rendezvényszervezők. Attól tartanak, hogy sorra fognak bezárni a szórakozóhelyek, ha belátható időn belül nem történik változás, legyen az a korlátozások feloldása, vagy állami támogatások folyósítása. Bevételre van szükségük, mert egyébként lakat kerülhet olyan kluboknak a bejárataira, ahol korábban hétvégente akár több ezren engedték ki a gőzt. A cikkünk megjelenésével egy időben jelentették be: a pandémia okozta nehézségekre tekintettel elengedik a városban működő szórakozó- és vendéglátóhelyek által üzemeltetett teraszok után fizetendő közterület-használati díjat.

2020. november 3., a magyar szórakozóhelyek „fekete keddje”: a kormány – akkor még kezdeti lépésként – éjfél és hajnal 5 óra között kijárási korlátozást vezetett be, a szórakozóhelyeket pedig bezárták. Utóbbi döntést azzal magyarázták, hogy a szabályok betartását ezeken a helyeken lehetetlen kikényszeríteni. Azóta eltelt egy negyedév, de meddig bírnak kitartani, tudnak-e még pozitívan a jövőbe tekinteni? – kérdeztük klubtulajdonosoktól, programszervezőktől.

Megterhelő türelem

– A tervezhetetlenség jócskán nehezíti a túlélést; senki nem tudja megmondani, mikor és hogyan nyithatunk ki újra – mondja a népszerű belvárosi romkocsma-szórakozóhely társtulajdonosa, programszervezője. Hankó Vanda emlékeztet, már a járvány első hulláma is nagy kihívást jelentett a szektor szereplőinek, és bár nyáron egy picit fellélegezhettek, az újraindulás azonban kérészéletűnek bizonyult: szeptembertől fokozatosan le kellett állniuk, mígnem eljött az ominózus novemberi nap és a bezárás pillanata…

Kép
Előadó és közönsége csak együtt létezhet. | Minap-archív fotó: Mocsári László

„Megmondom őszintén, pszichésen és anyagilag is megterhelő türelmesen várni, hogy visszakapjuk az életünket. A járvány hatalmas áldozatot követel meg a zeneipartól és a vendéglátó szektortól. Túl hosszú ideig kell nélkülözni a munkánkat ahhoz, hogy elvárható legyen, hogy ezt mindenki önerőből élje túl”.

– A Helynekem állami támogatása a zenei életen dolgozó szakkollégáinkat tudja kisegíteni, a vendéglátós munkatársainkkal teljesen magunkra maradtunk. A miskolci önkormányzat a bérleti díjakat a felére csökkentette, így a kiadásaink részben csökkenthetők, de azok, ugye, nulla bevétel mellett is megmaradtak – mutat rá Vanda, aki kissé keserédesen zárja a beszélgetést: „várunk, és bízunk abban, hogy amikor újra düböröghet a ház, a közönség is kíváncsi lesz még ránk”.

Az utolsó tartalékból fejlesztenek

Annak ellenére, hogy Miskolc legnagyobb befogadóképességű zenei klubja, a Rockwell nem kapott állami támogatást – tudjuk meg az üzletvezetőtől. Lipták Ádám hozzáteszi, mivel bevételük nincs, így nem tudnak mást tenni, mint önerőből, az utolsó tartalékokat is beforgatva fejleszteni – „így legalább hasznosan telik az idő, amíg zárva vagyunk”, jegyzi meg Ádám.

Kép
A nehézségek ellenére is folytatják az egyetemen

„Hiszünk abban, hogy előbb-utóbb fogadhatunk végre vendégeket."

– Szomorú ez az időszak, de a 2020 elején megkezdett nagyszabású átalakításokat folytatjuk idén. Azzal, hogy megnyitottuk az éttermünket, már napközben is sikerült egyetemistákkal megtölteni a helyet. De sajnos mindkét járványhullám nagyon súlyosan érintette a klubot, mert már az első napoktól kezdve be kellett zárni, a campus más épületeivel együtt. Mindenesetre a nehézségek ellenére megújultak a termeink, és elindítottuk Spotify csatornánkat, ahol a klub DJ-i több szettet is összeállítottak a bulijaink tematikájára.

„Zs” kategóriás thriller

– Az első és legfontosabb dolog – mondom ezt DJ-ként, rendezvényszervezőként és bulizni vágyó fiatalként egyaránt – ugyanaz: egészségesnek lenni és biztosítani, hogy mások se betegedhessenek meg – hangsúlyozza Földi Olavi, aki osztja sok szakmabeli kollégája véleményét: amíg járványveszély van, addig a legbölcsebb, amit a szcéna tehet, hogy nem kiskapukat keres, hanem olyan megoldásokat, amik mellett az emberek egészségét is meg lehet őrizni.

„A szakma java teljes felelősséggel áll ehhez a nehéz időszakhoz, és kivár. De nagyon kellene már a segítség. Reméljük, még időben érkezik.”

Kép
„Ha addigra csődbe mennek a presszók/klubok/diszkók, akkor ülhetünk majd otthon, beoltva, a szombat estéinken”

Persze nem ülnek ölbe tett kézzel addig sem, már a vírus felbukkanásától keresték a lehetőségeket arra, hogyan tudják tartani a kapcsolatot a hűséges közönségükkel. Abszurdum, de a semminél jobb – fogalmaz Olavi – a buborékkoncert, de valójában ez inkább csak kínlódás. – Természetesen a járvány legyőzése lenne a valós megoldás, minden más olyan, mintha a vizet gereblyéznénk.

„Nincs mit szépíteni, a csordogáló támogatástól függetlenül is nagy a baj. Jól jönne egy nagyobb tőkeinjekció a szórakoztatóipar zenei piacterébe. Mert az egy dolog, hogy szépen megvárjuk, amíg mindenkit beoltanak, de ha addigra csődbe mennek a presszók/klubok/diszkók, akkor ülhetünk majd otthon, beoltva, a szombat estéinken.”

Probléma aztán, hogy nehezen követhető, mi is következik most. De van más dilemma is. – Az elfogadás és a „lázadás” örökös mérleghinta-háborúja, csak most magát a mérleget is a kétségek tartják a levegőben bennünk. Nem csoda hát, ha mindenki úgy érzi magát, mintha tejködben tapogatódzna.

De ha már lélekbúvárkodás, érdemes azt is megjegyezni, hogy vannak ám jó oldalai is a mostani helyzetnek. A DJ-társadalom például végre megpihent, nem az éjszakázásból állnak a hétvégéik. Rengetegen értékelik újra az életet és állítanak fel új prioritásokat. Olavi szerint van remény arra, hogy „sok ego talál vissza az egészséges medrébe és helyreállhat a sok év tévútjának kapzsi eredménye is”.

Kép
Mikor kapják meg a zöld jelzést?

Persze nincs kétsége afelől, hogy ha a zenés rendezvényeket „kapcsolták” le először, akkor vélhetőleg ezek is kapnak utoljára zöld jelzést. Ez logikus, hiszen nem lételem a partizás és valóban könnyen lehet fertőzni tömegben. De – és ezt többször hangsúlyozza a DJ – nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy hétköznapjaink szürkeségét, gondjait, nyomását és gőzét nagyon sokan a hétvégékben tudták csak leereszteni.

„Soha ne becsüljük alá a zene erejét; a maga módján gyógyít, hang-terápia, plusz a közösség, az együttlét megélése is feltölti a munkanapokon bezsebelt ürességet. Ez most nincs, és mindenki egyre feszültebb. Nem elég, hogy hatványozottan nőtt a nyomás minden irányból, meg vagyunk félemlítve egy vírus által, de kikapcsolódni sem tudunk, az anyagi létünk bizonytalan és még a végét sem látjuk. Pont, mint egy „zs” kategóriás posztapokaliptikus thriller, a maga irreális fordulataival."


A cikkünk megjelenésével egy időben jelentették be: Veres Pál polgármester döntött arról, hogy a pandémia okozta nehézségekre tekintettel elengedik a városban működő szórakozó- és vendéglátóhelyek által üzemeltetett teraszok után fizetendő közterület-használati díjat. Ez a fajta engedmény visszamenőlegesen januártól egészen december 31-ig hatályos. Akik már befizették a közterület-használati díjat, azoknak visszatéríti a befizetett összeget az önkormányzat.

Ez is érdekelhet

Tíz festési technika
SzabadidőMiskolcKultúra
Ha eddig kérdéses volt, hogy milyen díszítése lesz a húsvéti tojásnak, akkor segítünk. Íme tízféle tojásfestési technika.
Sátorbontás és tavaszi karbantartás a Selyemréti Strandfürdőben
Szabadidő
A medencék visszatöltését várhatóan a jövő hét közepén kezdik meg.
Húsvéti Kavalkád a Szent István téren
SzabadidőMiskolc
Színes, egész napos programokkal várják a családokat húsvétvasárnap a miskolci Szent István téren. A Húsvéti Kavalkád Miskolcon keretében koncertek, gyermekműsorok és kézműves foglalkozások is helyet kapnak.
Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.