„Többen mondták, hogy az én koromban már otthon kellene MC Havert hallgatni, de ez soha nem fog velem megtörténni” – hárítja el viccel provokálásunkat Péter, amikor megpróbáljuk ráerőszakolni a hazai klubélet egyik nagy doyenjének titulusát. Jogos a tiltakozás, hiszen a legnagyobb világsztárok még bőven 50 fölött is tolják, semmit sem veszítve energiájukból. – Hogy mi a titok? Nálam mindenképpen az, hogy mindig az újat keresem, sok fiatalabb pályatársamnál előrébb járok zeneileg; pontosan tudom, mit akarok játszani. A mesterem, Török Jani mondta mindig: lehet öreg egy DJ 20, és fiatal 60 évesen, a lényeg: hiteles tudj maradni a közönséged előtt, és tudd szórakoztatni őket.
Nem csak léggitáron
Bevallása szerint „kontár fénytechnikusként” kapcsolódott be gyerekkorában az akkor még művelődési házakban tomboló klubéletbe. A kis Petikét egyedül Pokolgép-koncertre nem merte elvinni az apja, egyébként testközelből ismerhette meg a ’80-as években zúzó zenekarokat. Klasszikus gitáron tanult, de miután a zeneiskola nem tanította meg a színpadi zúzást, szabad perceit inkább Komjáthy György műsorainak felvételére szentelte. Italo disco, soul és funky alakította a tini Péter zenei ízlését. Fejlődésének aztán nagy lökést adott, amikor meghallotta zenélni Pogány Istvánt Barcikán, aki egy házilag barkácsolt keverőn mixelt kazettáról, magnóról! – Ez jelentős pont az életemben: itt tanultam meg a keverés alapjait, és ekkor éreztem először, hogy engem nem a mainstream tucatzenék érdekelnek.
Coco Jambo
Alig volt 16-17 éves, amikor sorra készültek a diszkós kazettái, húsvéti locsolkodós pénzéből pedig megvette élete első fényorgonáját és tükörgömbjét. A technikára ismerősei is felfigyeltek, és már meg is volt az első meghívás egy iskolai buliba. – Egy alkalommal olyat tettem, amit minden lemezlovas gyűlöl: egy addig nem hallott Michael Jackson-számot ajánlottam az éppen játszó Istvánnak. A következő héten meghallgatott buli előtt, borzalmas bosszú volt, nagyon béna voltam, de jó zenéket játszottam, ezért magához vett és tanított. Itt pecsételődött meg a sorsom.
A kazettákat idővel bakelitlemezek váltották, és mi is lehetett volna az első vinyl, ha nem Jaydee Plastic Dreamse? – Nagyon kevesen kezdik rétegzenékkel a diszkózást, mindenkinek megvan a maga Coco Jamboja. Koromnál fogva rengeteg éra „folyt” át rajtam. Soulon és funkyn nőttem fel, de aztán felfedeztem, hogy a house a véremben van. Diszkós karrieremben egyszer bizonytalanodtam el, majdnem derékba is törte azt, amikor 2010 körül bejött a David Guetta, Calvin Harris fémjelezte electronic dance music. A DJ-k hirtelen rocksztárok lettek. Az egésszel nem tudtam azonosulni, hirtelen mindenki egyforma lett, egy sémára épültek a zenék. A 2000-es évek más volt: szépen fel lehetett építeni egy estét, volt egy íve a bulinak, ma meg van, hogy este 11-kor már ezerrel megy a veretés. Ez elkezdett zavarni.
Beszippant a média
Kanyarodjunk el egy picit a zenétől, bár a rádiós karrier nem független ettől. 19 évesen jelentkezett az akkor induló Rádió Topba. Akkoriban a rádiós DJ is volt adásban, játszhatta kedvenc dalait. – Vittük a saját korongjainkat, zenéltünk, gyakorlatilag bármit, ami a táskánkban volt. Saját bőrünkön tanultuk meg a kereskedelmi rádiózást. Mindenkinek volt egy stílusa, gyakorlatilag pusztán a lejátszott dalokból meg lehetett mondani, ki van adásban. Ma már zeneszerkesztő programokat használunk, a professzionalizmussal ez a varázs el is veszett.
Bárhogy is alakult át, a média világa Pétert is beszippantotta: előbb City és Nonstop Rádió, majd Rádió Top, T-rádió, és aztán a Gaga, a Radio Express, a Radio 35 és a Rádió M tudhatta munkatársának. Elkezdett egy fotósulit is, adott le képeket a Barcikai Közéletnek és az egyetemi lapnak, a MERt-nek. – Fiatalon igyekeztem mindent ellesni a kollégáktól; figyeltem, hogyan beszélnek, tanultam tőlük, és aztán elkezdtem kialakítani a saját stílusomat, megtalálni a saját hangomat.
Újra a diszkógömb alatt
A katonaság után nehezen indult újra a DJ-karrier, de egy rádiós reklámgyártásnak köszönhetően az ózdi Rio rezidense lett '97-ben, meghatározó tag 23 éve, ezzel talán országos rekordot beállítva. Aztán amikor a Gagába került, egy éven belül a Bahnhoff és a Miskolci Eperkettő (Kettes Klub) lemezjátszóinál találta magát. Utóbbi 11 évig tartott, szinte minden este telt házzal. – A közönség és a DJ között erős a kölcsönhatás: inspirációt nyerünk egymásból, én mindig velük bulizom, ha játszom. Mindig volt egy saját stílusom, és ezt nehéz összeegyeztetni azzal az elvárással, hogy azt játszd, ami közkedvelt. Sajnos azt látom, hogy egy szórakozóhelyen a DJ lett az utolsó a sorban, kvázi egy kiszolgálószemélyzet, egy zenegép. Ez nem voltam soha, és ehhez tartom magam. Hoztam persze kompromisszumokat, de az underground iránti érdeklődés pont abból fakad, hogy megvan a szabadságom.
A legfőbb inspirációt pár éve már Ibizáról (is) kapja. Évente egyszer eljárnak a buliszigetre, a trendek itt legalább fél évvel megelőzik a világot. A kevésbé ismert rétegzenék iránti szerelem fellobbanásaként olyan sorozatokat köszönhetünk neki és barátjának, Földi Olavinak, mint a Rezidencia, a barlangfürdős Aquatripek és az egyetemi Groove-ok. – Jobban élvezem már ezeket a szűkebb körű bulikat, több időt szeretnék ennek a közegnek szentelni, jobban megmutatni magam benne. Ha visszatér az élet, van ötlet, hogy mit szeretnék csinálni. Egy biztos: szeretném önmagamat adni a lehető legkevesebb kompromisszummal.
