Ugrás a tartalomra

Gála Home – az otthon ruhái

Létrehozva
Mint ahogyan az ember stílusát, egyéniségét és önmagához való viszonyát le lehet olvasni ruházatáról, ugyanígy árulkodik rólunk lakásunk külleme is. Nem mindegy tehát, hogy milyen ruhát adunk bútorainknak, ablakainknak. A Gála Home a mai divatnak megfelelő lakástextilt kínál minden mennyiségben a vásárló igényével összeegyeztetve.
Kép

A cég elődje 1949 óta működik. Eleinte ruházati nagykereskedés volt, majd idővel bővítették kínálatukat, szolgáltatásukat, folyamatosan alkalmazkodva az igényekhez. Így jött létre több kiskereskedelemi bolt és a nagykereskedés mögött álló varroda is. 

Termékeik között szerepel bármi, ami függöny: ez lehet fényáteresztő, dekor vagy akár a különleges szövési technikával készült blackout függöny, ami télen nem engedi ki, nyáron pedig be a meleget. Emellett az üzletben megtalálható szőnyeg, ágynemű, törölköző, kádkilépő, méteráru, abrosz, pléd és ágytakaró. Ráadásként pedig széles választéka a Rasch tapétának, ami sajátos karaktert kölcsönöz a szobának. 

Ma a lakástextil piacon nagyon nagy a verseny, igaz ez a függönyre is. A Gála Home vevői a különlegesebb mintákat keresik. Sokszor a függönyhöz igazítják az ágytakarót, az ágysálat és a díszpárnákat. Próbálják a függöny színvilágát a fal színéhez, a bútorokhoz, a járólaphoz, a szőnyeghez vagy a padlószőnyeghez igazítani. Egy vékonyabb csík dekor függöny hatalmasat dob egy lakás dizájnján. 

Kép

Iglai Dóra, az üzlet egyik tulajdonosa elmondta, sötétítő és dekor függönyökből is bőven van választékuk. – Érdekes, hogy lakástextil boltunkban inkább a fényáteresztő függönyök a kelendőbbek. A vevők az egyszerű letisztult formákon keresztül a nagy virágos motívumig mindent megtalálnak nálunk. Igyekszünk majdnem minden vásárlói rétegnek megfelelni. Szerettük volna továbbá egybegyűjteni a lakástextil szó alatt levő szinte összes terméket, hogy ne kelljen több boltba bemenni. Keresik még a szép törölközőket, akár ajándéknak is. Szeretik a saját készítésű termékeinket, például kötényeket, terítőket vagy díszpárnákat. Ezeket egyedi elképzelés alapján is megpróbáljuk elkészíteni, amihez felhasználható a boltban található bármelyik dekor – mondta, hozzátéve, nem ritka, hogy valaki egyedi méretű terítőt szeretne.

A nyugdíjas igazolvánnyal rendelkező vásárlóknak érdemes a hónap második vagy harmadik hétfőjén felkeresni a Széchenyi utca 90. szám alatt található Gála Home-ot, mert ekkor kedvezményt kapnak a termékek árából.

(Fizetett tartalom.)

Ez is érdekelhet

Kiemelkedő eredményekről számolt be a Miskolcz-Revital TSE
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBelföldKultúraSport
Magyar bajnoki arany-és ezüstérem, nemzetközi sikerek, diákolimpia győzelmek – zárja a szezont a Miskolcz-Revital TSE.
Hatalmas szülinapi bulira készül az Ildi Rider
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Idén lett 15 éves a miskolci zenekar, szombaton koncerttel ünnepelnek az Avasi Kvaterkán.
Ingyen utazhatunk az MVK Múzeumok Éjszakája programjaira
SzabadidőMiskolc
Az MVK Zrt. idén is gondoskodik arról, hogy mindenki könnyedén eljusson a Múzeumok Éjszakáján a közlekedési vállalat Szondi György utcai telephelyére.
Újra a béke szigetévé válik a miskolci Hősök tere
SzabadidőMiskolcEgészség
Talán mondani sem kell már: ha jóga világnapja, akkor közös gyakorlás Breitenbach Ildikóval a miskolci Hősök terén.