Ugrás a tartalomra

Májusfát állítottak a munka ünnepén

Létrehozva
A természet megújulását köszöntötték egy közösségformáló májusfaállítással a Szent István téren. A Miskolci Kulturális Központ és az önkormányzat fiatalok segítségét kérte, hogy egy-egy szalagot kössenek fel rá, miután felírták üzenetüket.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Juhász Ákos

A népszokás szerint a májusfát szerelmi ajándékként adták a fiatalok egymásnak. Varga Andrea alpolgármester egy másik célközönségről is beszélt az ünnepségen. – A városok közintézményei előtt is állítanak májusfát. Mi ezt a hagyományt szeretnénk feleleveníteni, megszólítva a fiatalokat, akik Miskolc jövőjét jelentik. Miskolc város önkormányzatának célja, hogy lakói jól érezzék magukat itt, megtartó ereje legyen a városnak, hogy a fiatalok itt találjanak otthonra. Szeretnénk, ha a megyeszékhely lakosságának száma növekedne, hiszen tovább kell építeni a mi munkánkat. Az Ifjúsági Tanács megalakulását követően szeretnénk beépíteni döntéseinkbe javaslataikat. Tervezünk diákpolgármesterválasztást, illetve közösségi terek létrehozását, hiszen enélkül nem lehet közösségi életet élni. Miskolc újra a fiatalok városa szeretne lenni – mondta el az alpolgármester.

Kép

A májusfaállítás ötlete a Miskolci Kulturális Központé volt. Vezetője, Majorné Bencze Tünde elmondta, nem akarták kihagyni a május elsejei ünneplést. – Mivel elmaradtak a majálisozások, ezért gondoltuk, hogy ezzel a programmal kedveskedünk a városlakóknak. Miskolc város önkormányzatával közösségfejlesztő programokat hozunk létre, amik között lesz gasztronómiai és kulturális is.
Aki elmegy a virágóra mellett, gyönyörködhet a színes szalagokban, amik májusi hangulatot varázsolnak.

Ez is érdekelhet

Tíz festési technika
SzabadidőMiskolcKultúra
Ha eddig kérdéses volt, hogy milyen díszítése lesz a húsvéti tojásnak, akkor segítünk. Íme tízféle tojásfestési technika.
Sátorbontás és tavaszi karbantartás a Selyemréti Strandfürdőben
Szabadidő
A medencék visszatöltését várhatóan a jövő hét közepén kezdik meg.
Húsvéti Kavalkád a Szent István téren
SzabadidőMiskolc
Színes, egész napos programokkal várják a családokat húsvétvasárnap a miskolci Szent István téren. A Húsvéti Kavalkád Miskolcon keretében koncertek, gyermekműsorok és kézműves foglalkozások is helyet kapnak.
Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.