Ugrás a tartalomra

Spirkó: Egyedül magunkban, magunkkal

Létrehozva
A miskolci zenész-énekes-dalszerző új klippel jelentkezik, amit különleges helyszínen, a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban forgattak. A Behúz című klip pénteken 6 órakor érkezik YouTube-ra.
Kép
Fotó: Magánarchívum

Ifjabb Spirkó Károly neve egyre többek számára jelent egyet az igényes popmuzsikával: a fiatal zenész pedig – aki egyébként gitároktatóként tevékenykedik – rendre tesz azért, hogy kilépjen országszerte ismert gitáros apja árnyékából. Legutóbbi, Nehezén című klipjét volt, aki mélyaranynak titulálta, ami egyszerre utal a minőségre és a dal érzékenységére. A mostani premier anyaga a pandémia alatt született, az egyedüllétből merítkezik.

– Sokat voltam otthon, rengeteg időm nyílt dalokat írni, tervezgetni: jó volt arra, hogy átértékeljem a dolgokat. A mozgalmas mindennapok hirtelen megszűntek. Ezelőtt otthon is járkáltam, csak aludni feküdtem le. Úgy döntöttem, hogy akkor most leülök egy kicsit. Megpihenek. Próbáltam más emberek fejével gondolkodni. Érezni, amit átélnek. Az ő szemükkel látni a jövőt. A Behúz valahol ezt próbálja közvetíteni – mesél a motivációról Spirkó.

– Eszembe jutottak emberek, akik előszeretettel mutogatták a státusz szimbólumokat, státusz nélkül. Akik azért élnek, hogy objektív meglegyen mindenük. Akik képesek megvenni a legújabb, legdrágább dolgokat, gondolom, ezzel a díszes külsővel kompenzálják a belső értékeik hiányát. Csak átfutott az agyamon, vajon milyen érzés lehetett most összezárva lenni saját magukkal, ha már nem ad semmit a felszín.

A forgatást nagyon élvezte a stáb és a zenész is.

– Ennél a forgatásnál is csak azt tudom mondani, hogy akarom mégegyszer! Menjünk vissza! Ismét Bokros Mártonnal, a SmartApes Film operatőrével, jó barátommal forgattunk. Lazán telt, gördülékenyen. Élveztük mindannyian. Az Nemzeti Filmtörténeti Élménypark, mint helyszín, tényleg élményt adott.

A Behúz című klip május 7-én, pénteken 6 órakor érkezik YouTube-ra. A hétvégén a zene elérhetővé válik Spotify-ra, iTunes-ra, Apple Musicra, és több más platformra is.

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.