Ugrás a tartalomra

Fürdőzőkre várva – hamarosan kitárja kapuit az Ellipsum

Létrehozva
A június 12-ei nyitást megelőzően még tartott egy bejárást Szopkó Tibor alpolgármester az Ellipsumban.
Kép

Medencék feltöltve, a fű lenyírva, hangulatvilágítások felkapcsolva, minden a helyén – gyakorlatilag már csak a vendégeket várja az Ellipsum Élmény- és Strandfürdő Miskolctapolcán. A nyitást hosszas és alapos előkészítő munka előzte meg annak érdekében, hogy a vendégek a pandémia ellenére is a lehető legnagyobb biztonságban vehessék igénybe a komplexum szolgáltatásait.

– Még a néhány héttel ezelőtti állapothoz képest is nagy a változás – állapította meg Szopkó Tibor alpolgármester a szerdai bejárás alkalmával. – Nekem személy szerint leesett az állam, annyira szépnek és modernnek találom Miskolc legújabb fürdőjét. Rendkívül pozitívan várom a nyarat, amikor majd a fürdőzők birtokba vehetik ezt a gyönyörű létesítményt.

Kép

Az alpolgármester emlékeztetett, komoly munka előzte meg, hogy ilyen környezetben fogadhassák a bel- és külföldi turistákat, és természetesen a miskolciakat.

– Nagyon sok feladatot kellett elvégezni ahhoz, hogy most így nézzen ki a fürdő, hiszen kisebb-nagyobb tervezési és kivitelezési hiányosságok jellemezték az elmúlt néhány hónapot. Azonban a fürdő, a Holding, és a város vezetése is nagyon sok munkát és energiát fektetett abba, hogy minden problémát elhárítsunk – tette hozzá.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Néhány napja jelentették be, hogy a nagyközönség előtt június 12-én nyitja meg kapuit az Ellipsum. A Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője, Németh Judit azonban felhívta a figyelmet, hogy a legelső vendégek egészen biztosan miskolciak lesznek majd, ugyanis egy nappal az ünnepélyes megnyitó előtt – tehát június 11-én – közel száz szerencsés helyi lakos már kipróbálhatja az Ellipsum medencéit és közösségi tereit. A „premiert” megelőző napon azok a szerencsések léphetnek majd be elsőként az élményfürdőbe, akik a nyitás előtti nyereményjátékban megnyerik a 25 darab családi belépő egyikét. Ennek részleteiről hamarosan bővebb információkat is olvashatnak majd az érdeklődők.

Kép

– 12-én pedig megnyitjuk a fürdőt a nagyközönség számára. Várjuk a miskolciakat, a megyében, a régióban élőket, de természetesen az ország más részéből, és a határokon túlról érkező vendégeket is – tette hozzá az ügyvezető.

A megnyitó napján különleges, színes programokkal kedveskednek kicsiknek és nagyoknak egyaránt, valamint meglepetésvendégek is várják a fürdőzőket. Az öt ellipszis alakú épületben valamennyi korosztály külön részleget kapott, van sakk-, pezsgő-, élmény- és wellness-medence, három csúszda, a legkisebbeknek pedig gyermekmedence és vizes játszótér. Az országban szinte egyedülálló az a VR csúszda, amelyen virtuális utazás részesei lehetünk.

Kép

A fejlesztés hetven-száz új munkahelyet, és éves szinten mintegy 250-280 ezer új látogatót jelent Miskolcnak. Ez azt jelenti, hogy a fejlesztés révén gyakorlatilag megduplázódhat az eddigi vendégforgalom az üdülőterületen.

Ez is érdekelhet

Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Bevetik a nehézágyút
Szabadidő
Reményeik szerint nyáron a teraszon is lesznek programok a Helynekemben. Víg György programszervezővel beszélgettünk a közelgő koncertekről is.
Világhírű hegedűművész ad ingyenes koncertet Miskolcon
SzabadidőMiskolc
Különleges zenei élmény várja a közönséget Miskolcon: ingyenes koncertet ad Mága Zoltán hegedűművész és zenésztársai március 21-én, szombaton este a Miskolci Egyetem Díszaulájában. Az eseményt az Eszmék és Értékek Alapítvány szervezi, amely minden érdeklődőt szeretettel vár a különleges hangulatú zenei estre.
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.