A nehéz, szürke nappalokat egy kis főzéssel kontrolláljuk: lábosunkban oldódik a város, felszabadulnak az esszenciái. A műsor, amit mostantól minden hónap első csütörtökén láthatnak a képernyőn, nem vállal többet, mint bemutatni Miskolc gasztrokultúráját és az itt rejlő lehetőségeket.
A trendi, izgalmas és fiatalos jelzők manapság körülbelül annyira elcsépeltek csak, mint amennyire újszerű recept egy púpos kanálnyi kristálycukrot citromos vízben elkeverni. Nem is koptatom őket. Teljesen mást ígérek a műsor kapcsán: a szokásostól merőben eltérő látószöget. Nyakig gázolunk a város kulináris világában.
Tetőre vágva
Az Acéllábos alapvetően két részből áll. A GasztroXtreme-ben ismert helyi arcokkal főzünk olyan jellegzetes helyszíneken, amiket mindannyian jól ismerünk, de előbb jutna eszünkbe róluk száz másik dolog, mint a főzés. Az Ízi blokkban pedig miskolci éttermek konyháiba nyerünk bepillantást, hogy megtudjuk, a bonyolultnak hangzó ételeket milyen könnyedén készítik el a hivatásos szakácsok profi körülmények között.
Az első részben Bárczi Tamással, az A Leves Gasztroműhely megálmodójával vágtuk magunkat tetőre – a helyszínről csak annyit, hogy elég jó kilátás nyílt a városra. Tomi stílszerűen levest készített nekünk, egyebek mellett babbal, kukoricával, avokádóval, fűszerekkel és tortillával.
Egyébként ő a miskolci street food stílus egyik első képviselője: levesbárját nagyjából 8 évvel ezelőtt nyitotta. Ez idő alatt több ezer különböző receptet főzött a miskolciaknak. A műsorból az is kiderül, mi az Acélváros kedvenc levese, és mi az, ami már az „inkább nem, köszi” kategóriába tartozik.
Ízi
Az étteremlátogató rovatban a Creppy Palacsintaház Étterem konyhájába látogattunk, ahol Gyuricskó Adrián séf készített egy elementárisan paradicsomos óriáspalát – aminek a tésztája reszelt cukkinit rejt – grillezett sajttal és sertésszűzzel.
Érdekes látni, hogy mennyire más az otthoni sütés-főzéshez képest a munka az éttermi konyhában: minden kézre áll, minden egyszerűnek tűnik. Az étel most csak a kamera kedvéért készült negyven perig. Ha nem okoskodik senki mellette, nem kell különböző kérdésekre felelnie minden egyes munkafolyamattal kapcsolatban, és különböző digitális képrögzítő eszközök sem örökítik meg a serpenyőben sercegő húst olyan mohó várakozással, mintha az egy épp kitörni készülő gleccser lenne a Yosemite Nemzeti Parkban, akkor Adrián néhány perc alatt a tányérra varázsolja az elkészült fogást. Most ez azonban nem így történt, ennek eredménye pedig egy színes, sistergős műsor lett. Jó szórakozást – és stabil, zavartalan vételt – kívánunk hozzá!
